- hirdetés -

Békés megye 12 településén kezdik meg az okos mérés technológiájának tesztelését. Orosházán 128 mérőt szerelnek fel.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft. a magyarországi villamosenergia-elosztókkal közösen megkezdi az úgynevezett okos mérők (smart metering) teszt programot. Ennek keretében egy piackutató cég által, statisztikai alapon kiválasztott ügyfélkörben a hagyományos fogyasztásmérőket okos mérőre cserélik.

Az országos kísérlet célja, az okos mérés hazai elterjesztésének műszaki, gazdaságossági vizsgálata, a jövő intelligens elosztóhálózatának egyik alapját jelentő okos mérés technológiájának integrálása az egyéb hálózati rendszerekhez. A teszt programban országosan közel 20 ezer okos fogyasztásmérőt szerelnek fel a kiválasztott háztartásokban és vállalkozásoknál.

– Ez egy országos hatásvizsgálat lesz. Arra vagyunk kíváncsiak, amire az ügyfelek is, hogy érdemes-e változtatni a fogyasztási szokásokon. Az okos mérőktől azt várjuk, hogy a tudatosabb energiafogyasztással a szolgáltatók és a fogyasztók is költséget takaríthatnak meg – nyilatkozta Vigassy Csaba, a Magyar Energia Hivatal szóvivője.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft. szolgáltatási területén 52 településen 3 ezer okos mérőt szerelnek fel. A kísérleti programban résztvevő, statisztikai módszerekkel kiválasztották ügyfeleket költségmentesen próbálhatják ki, hogy másként gazdálkodnak-e az energiával, ha folyamatosan nyomon követhetik a fogyasztásukat.

Amennyit fogyasztasz, annyit fizess

Az okos mérők a fogyasztásmérők (áram, gáz, víz, stb.) új generációja, amely biztosítja az ügyfelek számára energiafelhasználásuk átláthatóságát, hiszen a folyamatosan rögzített fogyasztási adatok a kijelzőn vagy az interneten megjeleníthetők. Az ügyfelek összehasonlítást végezhetnek az egyes napok, hetek, vagy akár hónapok energiafogyasztásai között, így pontosan nyomon követhetik a fogyasztásukat, és a tudatosabb energiafelhasználás révén költségmegtakarítást érhetnek el. Az okos mérők villamos hálózaton keresztül vagy mobil kommunikációs összeköttetés révén kapcsolatban vannak az elosztó mérőközpontjával, így a rögzített fogyasztási adatokat automatikusan továbbítják a szolgáltató központjába. Vagyis a fogyasztónak már nem kell bediktálnia a mérőóra állását, és a rendszer havi szinten is lehetővé teszi a tényleges fogyasztáson alapuló számlázást, vagyis az ügyfél minden hónapban pontosan annyit fizet, mint amennyit elfogyasztott.

Az új rendszer ugyanakkor a szolgáltatók számára is előnyökkel jár, hiszen a távleolvasás és vezérlés révén csökkenthetik költségeiket. Az okos mérés program eredményei segíthetnek választ adni arra, hogy Magyarország milyen formában, ill. mértékben vezesse be az okos mérést. A döntéshez komoly elemzésekre is szükség lesz, amelyek a fogyasztási adatok gyűjtésén kívül a programba bevont ügyfelek közvélemény-kutatás formájában történő megkérdezésén is alapulnak.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft. szolgáltatási területén július közepén kezdődik az okos mérők felszerelése, Orosházán 128 háztartást vontak be a kísérleti programba.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.