- hirdetés -

Péntek délután az Árpád-kertben programok várták a kicsiket  és nagyokat, este pedig az Experidance táncolt a művelődési ház színpadán.

Az Alma együttes garantált szórakozást kínált a családoknak péntek kora este. Az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes megszólította a gyerekeket és a szülőket egyaránt. A humorral fűszerezett műsor igazi kikapcsolódást kínált, a gyerekek együtt énekeltek és nevettek az együttessel, a Nád a házam teteje pedig meg is dolgoztatta a közönséget. A Ma van a szülinapom című szám elsősorban Béla apukának szólt, ki valójában Zoltán, és nem is pénteken volt a szülinapja, másodsorban pedig mindenkinek, aki van születésnapja.

Lelkes kis közönség az Árpád-kertben (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Az Alma után a Mr. Shame lépett színpadra, a pop, rock, funky és blues számokat játszó bandát ismert zeneszámokat adott elő. Az Áprád-kert a koncertek mellett elsősorban a gyerekeknek kínált aktív kikapcsolódást, közkedvelt volt az ugrálóvár és trambulin, a kánikulában a kicsik előszeretettel hűtötték magukat a párakapu segítségével.

Este aztán az Experidance táncegyüttesé lett a főszerep. Román Sándor társulata a magyar történelem ezeregy évét táncolta el a művelődési ház színpadán. A történet a teremtéstől indult, majd a jó és a gonosz küzdelmét követhettük végig a magyar történelem főbb eseményeinek felvázolásán keresztül. A különböző koron Ádám és Éva szavak nélkül kalauzolta keresztül a közönséget, akik közül sokan bizonyára felidézték magukban az előadás során Madách Imre Az ember tragédiája című művét.

A mintegy 20 táncos, a látványos fénytechnika, a zene  színvonalas kikapcsolódást kínált péntek estére a nagyérdeműnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.