- hirdetés -

Láttad már a művházat, mikor villognak a falai? Orosházi fiatalok megmozgatták virtuális épületfestéssel.

A Táncsics-napok keretében múlt hét péntek este tehetséges fiatalok által létrehozott különleges installációnak lehettünk szem- és fültanúi. A PMK bejáratánál a magiC párt által szervezett virtuális épületfestés Németh Roland “Guliver” (aki az OrosCafé.hu kreatív munkatársa) és Abonyi Péter munkáját dicséri. Őket kérdeztük…

Honnan jött az ötlet?

Fénybe öltözött a művház

Németh Roland “Guliver”: – Két évvel ezelőtt találkoztam először ezzel az újdonsággal, a Paint Up! nevű virtuális épületfestő verseny keretében. Sajnos akkoriban nem volt sem jártasságom a témában, sem elegendő időm nevezni a pályázatra, de úgy gondoltam, hogy jó lenne az orosházi közönségnek is elhozni ezt az élményt. Szerencsére azóta többször is lehetőségem adódott, hogy megvalósítsam ezt a tervet. Elsőként a Múzeumok éjszakáján A világ absztrakt és absztrahált című kiállítást színesíthettem, akkor még csak vizuálisan. Második alkalommal a Békés-Blog 1 éves születésnapi rendezvényének záróakkordjaként borítottam fénybe a PMK hátsó homlokzatát és töltöttem meg ekkor már hanggal is az Árpád-kertet. Mindkettő inkább kísérleti jellegű volt, ám az ezek során szerzett tapasztalatnak, valamint a magiC párttól kapott felkérésnek köszönhető a péntek esti vetítés.

Mi szükséges egy ilyen performansz elkészítéséhez?

Abonyi Péter: – Valójában semmi bonyolultra nem kell gondolni, hiszen elegendő volt két közepes teljesítményű projektor egy-egy állvánnyal, két laptop, illetve megfelelő hangosítás. Az épületfestésnél inkább a tartalom és annak kreatív kifejezésmódja számít, melynek lényege, hogy minél jobban illeszkedjen a formára és kiemelje az épület sajátosságait, karakterét. Igazság szerint az egészben a legtöbb munkát az animáció és a zene összhangjának megteremtése jelenti. A mostani projekten összesen 1 hetet dolgoztunk, míg eljutottunk a helyszín kiválasztásától a péntek esti vetítésig.

httpv://www.youtube.com/watch?v=QGEL5AO8BLg

Hogyan illeszthető egy fényjáték ilyen pontossággal az épületre? Megdöbbentő volt látni, ahogy az ablakok keretén ugrált a fény, és nem csúszott el.

Németh Roland “Guliver”: – A folyamat azzal kezdődik, hogy lefényképezzük a kiszemelt felületet szemből, majd ebből sablont készítünk, gyakorlatilag innentől ezen az álló képen dolgozunk. Többször is kimegyünk próbálni a helyszínre, ahol minden projektor képét sarkonként az épületre illesztjük egy saját programmal, így a perspektíva torzulást ki tudjuk küszöbölni.

Mikor és hol láthatunk hasonlót legközelebb?

Abonyi Péter: – Ez többnyire nem rajtunk múlik, amikor lehetőségünk volt, mindenképp éltünk vele, viszont felkérések hiányában mi sem tudjuk, mi lesz a következő célpont. Továbbá számos problémás tényező is adódhat, például az utcai lámpákat most sem sikerült lekapcsoltatni és ez sokat rontott az összhatáson. Úgy vélem az épületfestésben rengeteg fantázia rejlik, remélhetőleg a mostani alkalom kellően felkeltette a köztudat érdeklődését, hiszen ez nem csak látványos – akár egy tűzijáték -, hanem üzenetet, mondanivalót is közvetít. A jövőre tekintve is vannak már elképzeléseink, jó pár ikonikus épület van még Orosházán…

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.