- hirdetés -

Az OTP Bank 200 forint/svájci frank árfolyamon rögzítené az önkormányzati kötvénytartozást. Az orosházi önkormányzat egyelőre vizsgálja a feltételeket.

Az OTP Bank árfolyamrögzítéses konstrukciót indít a svájci frankban kibocsátott kötvénnyel rendelkező önkormányzatok számára, a bank ügyfélkörében az egyeztetések már elkezdődtek – jelentették be a hitelintézet vezető munkatársai szerdán Budapesten.

Az MTI tudósításában kiemeli: az OTP programjában részt vevő önkormányzatoknak 200 forint/svájci frank árfolyamon rögzítenék a kötvénytartozást, az afölötti adósságrész külön számlára kerülne, amely 3 havi BUBOR plusz 1,5 százalékon kamatozik a kötvény futamidejének végéig – közölte Kovács Pál ügyvezető igazgató.

Az OTP-nél lévő önkormányzati kötvényállomány futamideje jellemzően 15-20 év. A svájci frankban kibocsátott kötvényállomány 98 milliárd forint, ami 19 százalékos piaci hányadnak felel meg. A teljes magyarországi önkormányzati piaci kötvény- plusz hitelállomány 983 milliárd forint volt a múlt év végén, amelyből az OTP 292 milliárd forinttal rendelkezett – mondta Wolf László, a bank vezérigazgató-helyettese.

Ebből az összes svájci frankban fennálló önkormányzati tartozás 413 milliárd forintot ért el 2011. december végén. Ugyan a frank/forint árfolyam ingadozása valóban jelentős gondokat idézett elő a helyhatóságok számára, de a svájci frank alacsony kamata mégis évekig vonzóvá tette az alpesi valutában való eladósodást. Mindent egybevéve, azaz a kamatot illetve az árfolyam alakulását együtt nézve, a magyarországi önkormányzati szektor évente 11-12 milliárd forint többletterhet könyvelhetett el az utóbbi években, ez azonban az egész önkormányzati szférát tekintve a helyhatóságok teljes költségvetési bevételének csupán 0,4 százalékát adja.

Az önkormányzati kötvények kibocsátása 2006-ban kezdődött, a jelentős kibocsátás 2007-2008-ban következett be. Az akkoriban kibocsátott kötvényeknek tavaly kezdődött meg a törlesztése, az önkormányzatok megújítandó adóssága 2013-ra mintegy 90 milliárd forintra nő majd. Az önkormányzatok 2014. december végéig, azaz három évig törleszthetik az OTP által felajánlott, kedvezményes 200 forintos árfolyamon a frankkötvényekben fennálló tartozásukat, a bank ügyfélkörében most mérik fel, mely helyhatóságok akarnak élni az árfolyamrögzítéses lehetőséggel.

Orosháza vizsgálja a lehetőséget

Az orosházi önkormányzatnak összesen 10 millió svájci frankos kötvénye van az OTP banknál. Telefonon értük el Orosháza polgármesterét, és arról érdeklődtünk, a most felkínált megoldással élni fog-e a város?

– Tegnap hallottam erről a konstrukcióról, ami igencsak figyelemre méltó. Már felvettem a kapcsolatot az OTP regionális vezetőivel, és pontos tájékoztatást kértem tőlük a részletekről. Amint ez megérkezik, alaposan tanulmányozni fogjuk, hogy Orosháza esetében egyáltalán élhetünk-e ezzel a lehetőséggel, és megéri-e vagy sem számunkra. Kapkodnunk nem kell, van idő az alapos átgondolásra, hiszen a kötvényünk törlesztését októberben kell megkezdeni – mondta dr. Dancsó József.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.