- hirdetés -

100 millió forinttal támogatja az EDF DÉMÁSZ a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátralékkezelő programját.

Az EDF DÉMÁSZ célja segíteni, hogy a villamosenergia-szolgáltatás, mint alapvető szükséglet, a legszegényebb társadalmi csoportok számára is elérhető legyen. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat februárjában induló hátralékkezelő programját 100 millió forinttal támogatja a szolgáltató.

A programban pályázati jelentkezés után olyan – a DÉMÁSZ szolgáltatási területén élő – családok vehetnek részt, amelyek korábban hátralékot halmoztak fel, és az áramszolgáltató már kikapcsolta a szolgáltatásból, vagy kikapcsolási értesítőt kaptak. A támogatás olyanokon is segíthet, akik még rendszeresen fizetik számlájukat, de szociális helyzetük miatt védendő fogyasztónak tekinthetők. A felhalmozott hátralékok rendezéséhez a fogyasztók felelős hozzáállása is szükséges, legalább 50% saját erő mellé igényelhetnek támogatást tartozásaik kiegyenlítésére a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól. A közös támogatási program kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a szolgáltatásból történő kikapcsolás később is megelőzhető legyen, a támogatásban részesülők egy csoportját ezért életvezetési tanácsokkal segítik, és takarékos villamosenergia-felhasználásra is tanítják, az érintettek sorsát nyomon követik, hogy az újabb eladósodás megelőzhető legyen.

A pályázatra jelentkezni elektronikus úton lehet február 15-e után, klikkelj a részletekért.

A szolgáltatásból már kikapcsolt, vagy más okból internet kapcsolattal nem rendelkező ügyfelek szociális intézmények vagy segélyszervezetek irodáiból is elküldhetik jelentkezésüket.

A pályázaton nyertes fogyasztókkal márciustól kezdődően szerződést köt a Máltai Szeretetszolgálat, majd a legalább ötven százalékos önrész befizetését követően a segélyszervezet kifizeti a tartozás fennmaradó részét. A segélyszervezet hasonló programjainak tapasztalatai alapján 10-11 ezer pályázóra számít.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989-es bejegyzése óta az ország egyik legnagyobb segélyszervezetévé nőtte ki magát, több mint kétszáz intézményében huszonötezer rászoruló embert lát el, százötven önkéntes csoportja pedig további ezreken segít. Az EDF DÉMÁSZ sem első alkalommal áll a nehéz helyzetbe kerülő családok mellé. 2009-2010-ben közel 300 millió forint támogatást nyújtott a szolgáltatási területen élő 6577 olyan fogyasztónak, akiknek az áramszámla rendszeres fizetése komoly gondot jelentett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.