- hirdetés -

Hat évre szóló koncepció készül arról, hol és milyen iskolák működjenek a megyében. A közigazgatás kapcsán a Táncsicsban tartottak fórumot szerdán.

Állami fenntartásba kerül a közoktatás. A volt megyei működtetésű intézmények irányítását (köztük az orosházi székhellyel működő Tisza Kálmán iskolát) január elsejével már átvették a Megyei Intézményfenntartó Központok – erről itt írtunk. Az érintett iskolák igazgatóinak megbízása március 31-ig szól, helyükre pályázat útján választanak új igazgatót, igaz a jelenlegi vezetők is indulhatnak a kiírt pályázatokon. Ez országszerte 210 igazgatót érint.

Az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények államosítása (az óvodák kivételével) vélhetően 2013. január elsejével történik meg. Ez Békés megyében 163 oktatási intézményt, 54 ezer diákot, 5 ezer 500 pedagógust és további mintegy 5 ezer oktatásban dolgozó nem pedagógust érint. Az eddig és ezután bekövetkezett változások kapcsán az önkormányzatokat elsősorban a lehetőségek és a kötelezettségek érdekelhetik, míg a tanárokat a munkahelyük. A kormányhivatal megyei sorozat keretében tájékoztat a változásokról, ezért gyűltek össze szerdán a Táncsics székhelyintézményben az orosházi kistérség polgármesterei, tanárai.

Az orosházi pedagógusok nagy számban voltak jelen a fórumon (Fotó: Rajki Judit)

– A magyar közigazgatás igen jelentős változáson ment és megy át még ebben az évben is. Mozgalmas év vár tehát a pedagógusokra, és az intézményfenntartókra. Ezekről a változásokról tájékoztatjuk az érintetteket egy megyei sorozat keretében – tudtuk meg Tóth Imrétől, a Békés Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának vezetőjétől. – A fennálló hónapok alatt a szóban forgó iskolák vezetőivel, tantestületeivel előkészítjük az átadás-átvételt. Mivel a feladat az államé lesz, társul a feltételrendszer is, tehát az eszközök, épületek, a birtok, tulajdon, és a szakmai irányítás. Célunk, hogy a pedagógiai, tartalmi értékeket megőrizzük. Nyilván sérülhetnek érdekek, ezt igyekezzük majd minimalizálni – összegezte Tóth.

– Meggyőződésem, hogy a pedagóguslétszámot többségében meg lehet őrizni, a diákok létszáma ugyanis nem csökken. Az oktatás szerkezete azonban változhat, aminek következtében valamennyi megyében el kell készíteni az önkormányzatokkal és iskolákkal együttműködve a köznevelési fejlesztési tervet. A hat évre szóló koncepció határozza majd meg, hogy hol és milyen oktatási intézmény működjön, milyen gyermek- és tanári létszámmal, milyen beiskolázási körzettel. A tervet településekkel, diákönkormányzatokkal, szülői munkaközösségekkel, más fenntartású iskolák vezetésével közösen kell majd kialakítanunk. Mindez Békés megyében az általam vezetett főosztály feladata lesz, nagyjából egy év futamidő áll a rendelkezésünkre – sorolta a főosztályvezető.

Mindehhez még további szabályozásokra lesz szükség, amit a negyedév végére várnak, és a több információ birtokában vágnak bele az átszervezésbe. A Táncsics iskola rezidensintézményként működik, szoros együttműködéssel a szegedi egyetemmel. Ennek kapcsán érdeklődésünkre Tóth Imre elmondta, hogy amennyiben a konkrét iskolai program befogadható a megyei köznevelési terv számára, akkor ezt megteszik, a témára a kitérnek majd a főigazgatóval és a városvezetőkkel történő egyeztetések során.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.