- hirdetés -

Józsamisi egy intézmény. Aki a kultúra környékén tevékenykedik Orosházán és Békéscsabán, de talán az ország több pontján is, biztosan találkozott vele.

Rendezvényen konferál, megemlékezésen verset mond és műsort szerkeszt, rendez, előadó-művészet által megfertőzötteket készít fel felvételire, és egyáltalán: ahol a színházhoz kötődő tevékenységbe belekezdenek, ott biztosan szólnak neki, véleményét kérik. Lételeme az alkotás. Jókat lehet vele vitatkozni. Ha csak teheti, az ifjabb generációt szép és szebb beszédre serkenti, versmondókat biztat a lírával való szoros barátságra. Újságírói munkássága szintén a közlésvágyból táplálkozik. Az Orosházi Napló főszerkesztője volt, amikor a helyi média hőskorát élte az ország, a tévé és rádió is akkor próbálgatta szárnyát Orosházán is, a műsorok jelentős részét ő szerkesztette.

Józsa Mihály

Józsa Mihály Nagyszénáson született, 1962. december 4-én. Hamarosan Orosházára költöztek, ezért az előbbit szülőfalujának, az utóbbit szülővárosának tekinti. A József Attila Általános Iskola után a Táncsics Mihály Gimnázium kémia tagozatán folytatta tanulmányait. A versmondásban tanítói után Varga Zoltán, akkori könyvtárigazgató egyengette az útját. A szavalóversenyek első helyezései mellett, másodikos korában Kazinczy-érmet kapott.

Az érettségi utáni két évben majdnem minden országos szavalóversenyen a győztesek között volt. A leglátványosabb az 1983-as Ki mit tud? televíziós döntője volt, ahol fordulóról-fordulóra az orosháziak közönségszavazataival jutott tovább.

Stúdiós-segédszínészi szerződéssel a Békéscsabai Jókai Színházban hét évig tanult és játszott, és ez idő alatt kapott előadóművészi, majd színészi működési engedélyt.

Másfél éves budapesti kitérő után tért vissza Orosházára, ahol az akkori Orosházi Napló főszerkesztője lett, 1996-tól öt évig a Békés Megyei Nap című napilapnál újságíróként és oldalszerkesztőként dolgozott, majd a Heti Délkelet című lap szerkesztője.

Békéscsabán 1997-ben kapcsolódott be oktatóként a Csabai Színistúdió munkájába. Az itt rendezett előadásai közül A Négyszögletű Kerek Erdő és az Ágacska című mesét Orosházán is bemutatták, utóbbival az új Nemzeti Színházban is szerepeltek. Tanítványai ma az ország különböző színházainak színészei.

Józsa Mihály jelenleg a Jókai Színház tagja, és a Magyar Teátrum című országos színházi magazin szerkesztője, felelős kiadója. 2010-ben megkapta az Orosháza Kultúrájáért kitüntetést.

Gyöngyös takaró – Józsa Mihály előadóművész önálló estjére várják az érdeklődőket január 20-án 18 órára a Justh Zsigmond Városi Könyvtárba.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.