- hirdetés -

60 főt foglalkoztathat 3 hónapra az orosházi Dél-Békés megyei Vízgazdálkodási Társulat.

Békés megyében három foglalkoztató 91 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert a Belügyminisztérium által indított, vízgazdálkodási társulatok részére meghirdetett pályázaton. A Békés Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, a forrásból az orosházi mellett a gyulai és a békési vízgazdálkodási társulat foglalkoztathat összesen kétszáznegyven, elsősorban roma származású, bérpótló támogatásban részesülő álláskeresőt három hónapra.

A közfoglalkoztatottak a belvízelvezető árkok rendszeres karbantartása és kialakítása érdekében irtják a gazt, a nádat, a cserjét, kaszálnak, iszapolnak és tisztán tartják a műtárgyakat. A legfőbb cél a településeket és a mezőgazdasági területeket fenyegető belvizek kialakulásának megelőzése.

A kormány augusztusi keltezésű határozatában döntött arról, hogy a közfoglalkoztatásért felelős miniszter ilyen típusú mintaprogramokat indíthat el. A program lebonyolítását a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja látja el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.