- hirdetés -

A Liget Kupán szerepeltek eredményesen az orosházi fiatalok. A mezőny roppant erős volt, ennek ellenére szép sikereket értek el.

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg Szentesen a Liget Kupa korosztályos teniszversenyt, ahol az orosházi KAZSZER Tenisz Klub három versenyzővel képviseltette magát.
A 12 éves fiúk között Szántó Kornél nagy csatában búcsúztatta a második kiemeltet, majd a döntőbe jutásért a ranglista harmadik helyezettjétől csak döntő szettben kapott ki. Ezzel a dobogó harmadik fokára léphetett, és értékes ranglista pontokat kapott.

A 10 éves fiúk és lányok mezőnyében kevesebb induló volt, ezért körmérkőzéses rendszerben bonyolították le a versenyt. Bakró Rebeka végig kiegyensúlyozottan játszva megszerezte a bajnoki címet. A fiúk között Zsurka Martinnak is csak egy hajszál hiányzott a bravúrhoz, hiszen mérkőzéslabdái voltak a tornagyőzelemhez, végül a második helyen zárt.

Eredmények:
F12: 3. Szántó Kornél
F10: 2. Zsurka Martin
L10: 1. Bakró Rebeka

Gelegonya Zoltán edzőtől megtudtuk, a játékosok előtt még jó néhány fontos verseny áll ebben a szezonban, és sikeres szereplés esetén előkelőbb ranglistahelyezéssel zárhatják az évet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.