- hirdetés -

Nyílt napot tartottak csütörtökön, a Kettőssánc téren található Arany Évek Gondozóházban, „Arany Évek Nap” címmel.

Az intézmény 1998 óta működik, átmeneti elhelyezést, teljes körű ellátást biztosít – ideiglenes jelleggel, bentlakásos formában – azoknak az időskorúaknak, illetve 18. életévet betöltött beteg személyeknek, akik önmagukról betegségük miatt, vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. Az átmeneti elhelyezésre legfeljebb egy évig kerülhet sor, indokolt esetben még egy évig meghosszabbítható.

– A rendezvény elsődleges célja, hogy megismertessük másokkal ezt az ellátási formát, mert nagyon sokan nem ismerik és nem is tudnak róla. Jelenleg teljes létszámmal működik az intézmény, 17 gondozottunk van, a legfiatalabb 55 éves, a legidősebb pedig már túl van a kilencvenen. Sok ellátottnak nincs közeli hozzátartozója, a rendezvénnyel számukra is pótolni szerettük volna a család hiányát – tájékoztatott Kaczkó Pálné telephelyvezető.

Az idősek az ismert dallamok hallatán jókedvre derültek (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A program a köszöntőket követően műsorral folytatódott, régi slágerek csendültek fel, majd humoros jelenet és tánc szórakoztatta a közönséget. A jókedv már az első perctől adva volt, a családi nap kötetlen beszélgetéssel és vendéglátással zárult. A rendezvény megrendezését támogatók segítették.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.