- hirdetés -

Nemzetközi szakácskönyvet terveznek a Vörösmarty diákjai.

Újabb sikeres Comenius pályázat révén ősztől a Vörösmarty iskola diákjai spanyol és olasz iskolákkal fognak közös munkába, egymás nemzeti ételeit ismerik meg, és a tervek szerint egy többnyelvű szakácskönyvet is létrehoznak – tudtuk meg az iskolától.

A Vörösmarty Mihály tagintézmény 2005 óta vesz részt a nemzetközi Comenius pályázatokon. Tanulóik kontinensünk számos országába jutottak már el a program a segítségével. Több alkalommal is jártak finn és észt iskolákban, voltak Törökországnak mind az európai, mind az ázsiai részén, de utazott a csoport lengyel, svéd és olasz földre is.

Az idén tavasszal benyújtott hetedik pályázatukat is siker koronázta: a Tempus Közalapítvány megvalósításra alkalmasnak ítélte projektjüket, amit spanyol és olasz iskolákkal közösen hoznak majd létre. A pályázat vezető koordinátora az orosházi tagintézmény, és a szeptemberben kezdődő kétéves program kapcsán a partnerintézmény tanulói és pedagógusai megismerik egymás hagyományos fűszereit és nemzeti ételspecialitásait. A vállalt feladatok között szerepel még különböző magvakból képek készítése, befőzés, tésztahíd építése és a népszokások bemutatása is. A program közös projektterméke pedig egy többnyelvű szakácskönyv lesz, amely ismerteti a három nemzet hagyományos ízvilágát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.