- hirdetés -

Az orosházi kistérség 10 településéről eredményeik és rászorultságuk alapján mehetnek a gyerekek nyaralni.

Hetven gyerek kikapcsolódását biztosítja az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása. A társulás pénteki ülésén döntött arról, hogy a kistérség tulajdonában lévő, a közelmúltban felújított gyomaendrődi nyaralóban 70 gyermeket lát vendégül.

– A kistérségben lévő 10 település gyermekeit tanulmányi és sport eredményeik, illetve szociális rászorultságuk alapján választják ki. A gyerekek 4 napos turnusokban hét különböző időpontban vehetnek részt a táborban – tudtuk meg a részleteket dr. Dancsó Józseftől. A kistérségi társulás elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta,  a tervezett kirándulások összköltségét, 825 ezer forintot, a kistérség pénzmaradványából finanszírozzák.

Az első turnus július 12-én indul útra, az utolsó augusztus 28-án ér haza. A táboroztatás során a gyerekek számos programon részt vehetnek – közös főzés, tábortűz melletti éneklés és természetesen strandolás is vár rájuk. Felügyeletüket a Kistérségi Gyermekjóléti Központ munkatársai látják majd el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.