- hirdetés -

Festmények, fotók, szobrok arról, ahogy a Mindszenten élő művészek látják, illetve láttatják a világot.

A művelődési ház színháztermi előcsarnokában nyílt kiállítás május 6-án, pénteken a mindszenti Perspektíva Alkotókör tagjainak munkáiból. A megnyitó alatt Hamar András énekes és Szabó Gábor gitáros népzenei elemeket felvonultató műsorát hallgatták az érdeklődők.

Festmények, fotók és szobrok - mindszenti módra (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A tárlat megnyitóbeszédét Berta Róbert, Mindszent város alpolgármestere tartotta.
– Mi lehet a kapocs Orosháza és Mindszent között? A válasz egyértelmű: a kulcs a zárhoz Kovács Balázs, mindszenti születésű, jelenleg Orosházán élő szobrászművész. Ő mint egy “kettős ügynök” dolgozik, hiszen az orosházi és a mindszenti alkotókörnek is tagja – mondta az alpolgármester, aki az orosháziak figyelmébe ajánlotta városa művészeinek munkáit.

A Perspektíva Alkotókör 2004 augusztusában jött létre azzal a céllal, hogy felmutassa a Mindszenten élő alkotó autodidakta képzőművészek alkotásait. Az alkotókör önkéntes szerveződés, mely nem csak otthon, hanem vidéken és külhonban is bemutatkozik. Tagjai között találunk festőket, fotósokat, szobrászokat, költőket s egyéb különleges vagy népi művészeti ág képviselőit is.

Közös alkotás, közös gondolkodás

A megnyitó után megszólaltattuk a “kettős ügynököt”, azaz Kovács Balázst is, aki elmondta, Mindszenten 5 éve, Orosházán 2 éve tagja az alkotókörnek és tavaly év végén gondolkodtak el azon, megrendezik a tárlatot.

– Mindkét helyen kiváló művészekkel dolgozhatok, ezért szerettem volna, ha a két város alkotói megismerik egymást. Emellett azt is fontosnak tartottam, hogy a már kész alkotásokat a szélesebb közönségnek is bemutathassuk mindkét településen. Nagyon hasonló a két műhely hangulata, sok remek alkotó dolgozik mindkettőben – mondta Kovács Balázs, aki hozzátette, már tervezik a folytatást, az orosháziak és készülnek Mindszentre. Azt is elárulta, hogy terveik között közös alkotótábor megszervezése is szerepel.

A kiállítás május 30-ig tekinthető meg.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.