- hirdetés -

A vb aranyérmes Törőcsik Zoltán egy ünnepi báránysülttel kíván kellemes húsvétot nektek.

Fokhagymával tűzdelt rozmaringos báránysült, vele sült burgonyával

Hozzávalók 6 főre:
– 1 egész tisztított báránycomb
– 2 darab vöröshagyma
– 2 egész fokhagyma
– friss rozmaring
– só, bors
– 3 dl fehérbor
– 2 db tisztított sárgarépa
– kevés olaj

Körethez:
– tisztított burgonya
– 3 db paradicsom
– 2 db vöröshagyma
– só

Elkészítés:

A kiváló íz kedvéért, hogy a bárányhús jól bepácolódjon, érdemes előző nap beérlelni a báránycombot. Pucoljuk meg a fokhagymát, és vágjunk minden gerezdet 3-4 részre. Vegyük elő a báránycombot, és egy éles, hegyes késsel szúrjunk bele lyukakat, egyenletesen az egész combon. Minden egyes helyre nyomkodjuk be a fokhagymát. Dörzsöljük be az egész combot sóval és kevés borssal, majd helyezzük egy tálba, esetleg egy tepsibe.

Jó étvágyat! (Fotó: vinczepinceszet.hu )

Két vöröshagymát mossunk meg, de ne pucoljuk meg, vágjuk ketté mindkettőt, és tegyük a bárányhús mellé. A hámozott, megmosott sárgarépákat vágjuk kisebb darabokra, és tegyük azt is a tepsibe, kissé szétszórva a hús körül, így az ízek jobban kioldódnak a zöldségből. Tegyünk a hús tetejére és mellé néhány szál friss rozmaringot. (Nem kell megtisztítani vagy összevágni, elég, ha vízzel leöblítjük.) Öntsünk rá 1 dl étolajat. Takarjuk be, esetleg tegyünk rá egy fedőt, és hagyjuk állni a hűtőszekrényben egy éjszakát.

Másnap vegyük elő a bárányunkat, és helyezzük a sütőbe mintegy 180 fokon néhány órára. Eközben a hámozott, megtisztított burgonyát vágjuk vastag karikákra, tegyünk ugyanígy a paradicsomokkal, majd hámozzuk meg a vöröshagymát, és vagdaljuk azokat is szeletekre. Keverjük össze a burgonyát a paradicsomokkal és a hagymával, és sózzuk meg kissé.

Nézzük meg a bárányt. Az elkészítési idő függ a báránycomb vastagságától. Ha a csontot egy konyharuha segítségével meglehet könnyeden mozdítani, akkor a bárányunk majdnem elkészült.

Ekkor öntsük mellé a burgonyát, keverjük meg, és helyezzük vissza a sütőbe további 25-30 percre. Ezután levehetjük a fedőt, öntsük rá a fehérbort, és állítsuk a sütőt 150 fokosra 10 percig. Már az illatán is érezni fogjuk, hogy fenséges ízeket varázsoltunk az ünnepi asztalunkra.

Tálaláskor a hús könnyen szeletelhető, ezért hagyjuk, hogy mindenki magának vegyen. Ügyeljünk arra, hogy hús mellé szedjünk burgonyát, hagymát és paradicsomos szaftot is.

Italnak egy pohár száraz fehérbort ajánl Törőcsik Zoltán, de a száraz vörösbor szintén nagyon jó ízt kölcsönöz mellé.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.