- hirdetés -

Egészségnapot tartottak vasárnap Gyopárosfürdőn. A rendezvény már hagyomány a fürdő életében.

Gyopárosfürdőn minden évben, az évszakokhoz kapcsolódóan egészségnapot tartanak. A fürdővendégek körében igen közkedvelt program ez, hiszen az általános szűrővizsgálatok (vércukor-, vérnyomás- és testzsírmérés) mellett olyan új vizsgálati módszerekkel is megismerkedhetnek, melyekkel talán eddig még nem is találkoztak. A mostani egészségnapon a természetgyógyászat kapta a főszerepet.

Vérnyomásmérésen (Fotó: Rajki Judit)

– Egyre többen fordulnak a természetgyógyászat felé, ezért gondoltuk, hogy a mostani egészségnapunk alkalmával e terület felé nyitunk. Olyan vizsgálati módszereket ismerhettek meg a vendégek, amik fájdalommentesek és teljes képet adnak egészségi állapotukról. Folynak a tárgyalások arra vonatkozóan, hogy ne csak az egészségnapok alkalmával, hanem minden hónap bizonyos napján, bejelentkezés alapján igénybe vehetők legyenek ezek a szolgáltatások – összegzett Benkő Ferenc, a fürdő igazgatója.

A nap folyamán az érdeklődők megismerkedhettek a békéscsabai Napkelet Egészségközpont tevékenységével. Életmód tanácsadás, biorezonanciás géppel végzett állapotfelmérés és kineziológus várta a fürdővendégeket. Öngyógyító Természetgyógyászat címmel Csizmadia Ágnes az ARYAN Természetgyógyász Akadémia igazgató-tanára tartott előadást. A szervezet antioxidáns mérésére is lehetőség adódott. Egy készülék segítségével néhány perces, egyszerű vizsgálatot követően azonnal megtudható a páciens antioxidáns-szintje, így képet kaphat immunrendszerének hatékonyságáról.

Mindemellett vércukorszint, vérnyomás- és testzsírmérés, pezsgőfürdő, valamint vízi torna várta a fürdőzőket, de kipróbálhatták a Lenyo matracot is. A vizsgálatok során kiderült az emberek nagy többségének rendben van a vércukra, a vérnyomás tekintetében azonban akadtak problémák. Sajnos nagyon jellemző, főként az időseknél a magas vérnyomás.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.