- hirdetés -

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) március 9-én tartotta éves kábítószerügyi tanácskozását a polgármesteri hivatalban.

A találkozón a KEF tagszervezetei mellett az intézmények vezetői, képviselői is jelen voltak. A KEF elmúlt évi munkájának értékelése mellett a város új drogstratégiájának előkészületeiről is értekeztek a résztvevők, mert a jelenlegi 2012-ben lejár. A tanácskozáson az értékelés mellett ötletek, észrevételek, kérdések is felvetődtek annak érdekében, hogy a kábítószer ellenes munka, a prevenció a leghatékonyabb legyen a városban.

A KEF megalakulása óta, így tavaly is több pályázatot nyújtott be, melyek sikeres elbírálásban részesültek. Ez köszönhető annak is, hogy az önkormányzat elismeri és támogatja a KEF munkáját, és a pályázati önrész mellett egyéb lehetőségeket is biztosított rendezvényeikhez, előadásaikhoz, programjaikhoz. Tavaly összesen 2 millió 300 ezer forintot nyertek pályázatokon, melyeknél a szükséges önrész együttesen 400 ezer forint volt. Az elnyert összeget koordinációra, drogprevencióra, kezelésellátásra és kutatásra fordították.

Dávid Zoltán KEF elnök elmondta, Orosházán-hasonlóan az ország más településeihez- sem mondhatjuk azt, hogy nincs jelen a drogprobléma. A hatékony prevencióval azonban a fiatalok figyelme ráirányítható a drogozás veszélyeire, káros következményeire. Az elnök hangsúlyozta, a jövőben is szükséges a széleskörű összefogás, a még hatékonyabb információáramlás érdekében.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.