- hirdetés -

Az O-I üveggyár termelési hatékonysága nagyot javult az elmúlt időszakban.

A város legnagyobb adófizető cégeinek vezetőit hívta meg ebédre dr. Dancsó József polgármester. Az eseményen Czellecz Attila, az O-I Manufacturing Magyarország Kft gyárigazgatója is nyilatkozott.

Milyen évet zárt az öblösüveggyár 2010-ben?

Czellecz Attila

– Jó év volt 2010, a termelési eredmények kitűnőek, Európában a 36 O-I gyár közül negyedikek vagyunk a hatékonyságot illetően. Bőven volt piaca az üvegipari termékeknek, ezért két év után először 2010-ben egyik gyártó vonallal sem kellett megállnunk, tehát folyamatosan dolgoztunk. A költségeinket olyan mértékben tudtuk optimalizálni, hogy ez hozta az elvárt eredményeket.

Mennyien dolgoznak most a gyárban?

Növeltük a létszámunkat, most 176 dolgozónk van. Leépítésről szó sincs, éppen fejlesztünk, két gyártóvonalat teljesen felújítunk. Ezt a fejlesztést már 2010-ben elkezdtük és idén fejezzük be. Ezáltal sokkal rugalmasabban tudjuk majd kiszolgálni vevőinket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.