- hirdetés -

Nem sikerült a visszavágás az Orosháza KSC lányainak a serdülő bajnokságban.

Orosháza KSC – Gyulai SE 19-19 (8-8)
Góllövők: Telek 7, Ulmann 5, Kónya 3, Kránitz G., Szöllősi S. 2-2.

Szeptember végén Gyulán három gólos vereséget szenvedtek az orosháziak, most nagyon készültek a revansra Papp Mihály edző tanítványai.
Kőkemény, szoros mérkőzésen végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Az első félidőben sikerült 8-5-re elhúznia az OKSC-nek, de a sorozatos kiállítások miatt a vendégek a félidő végére kiegyenlítettek. Mindkét csapat keményen védekezett, bár a gyulaiak néhány megmozdulása már-már a durvaság határát súrolta. Rengeteg kiállítás volt a mérkőzésen – az Orosházánál hét, a gyulai csapatnál tíz kétperces büntetést szabtak ki a játékvezetők.
A második félidőben folytatódott a csata. Egyik csapat sem tudott 1-2 gólnál jobban meglépni a másiktól. Ha sikerült is valamelyik gárdának pillanatnyi előnyt szereznie, rövid időn belül újra egyenlő lett az állás. A végén egy kis odafigyeléssel és szerencsével meg lehetett volna nyerni a mérkőzést.
Nem játszott jól az Orosháza, igaz az akarással most sem volt baj. A végére mindkét csapat elfáradt, de az utolsó percig hatalmas küzdelem folyt a pályán. Örvendetes, hogy komolyabb sérülés nélkül ért véget a mérkőzés.
A találkozón Ulmann Bernadett jól teljesített, de ki lehet emelni Szöllősi Stella második félideji játékát is. A pályára lépő lányok mindannyian megérdemlik a dicséretet, mert a két évvel idősebb és fizikálisan erősebb ellenfél ellen győzelmi esélyei is voltak az OKSC-nek.
Papp Mihály: – Mindkét együttes hatalmas erőket mozgósított a győzelem elérése érdekében. Gratulálok a csapatoknak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.