- hirdetés -

Terítéken volt Gyopárosfürdő, a tervezett új főtér, több hitelfelvétel, valamint a gáz és a villany szabadpiaci beszerzése is.
Szép napot mindenkinek!
Megkezdjük online tudósításunkat az ülésről. Tegnap már összefoglaltuk, milyen témák várhatók a mai ülésen, itt elolvashatod az előzetest.
Klikkelj a témára és oda ugrik az oldal
Napirend előtt Fürdőfejlesztés Hitelek Városgazdálkodás Kórházi stratégia Főtér pályázat Haszonbérleti díjak Gáz és villanyárak Bejelentések, kérdések

Bejelentések, kérdések

11:25
Bogdánffy Csaba kérdést tett fel: az Invitellel kötött három szerződés korábban Orosháza. A 2. számú szerint 2009. és 2010. március 31-ig, 2 x 12,5 millió forintot kell utalnia a városi sportegyesületek és civil szervezetek támogatására.
– Fizetett-e az Invitel, ha igen, kik kapták a pénzt, milyen összegben és ki és mikor döntött erről?
Zalai Mihály jelezte, hogy 15 napon belül választ ad írásban, mert utána kell járnia a témának.
Füvesi Sándor egy korábbi írásunk kapcsán azt kérdezte, hogy a Luther utca ügyében hova, ki és mikor pályázott? Bagi László osztályvezető elmondta, hogy az utca a Bajcsy utcával közösen indult egy pályázaton, melyen csak a Bajcsy utcára kaptak pénzt.

Bogdánffy Csaba pénzek után kutat (klikk a képre)
Fetser János e téma kapcsán úgy fogalmazott, hogy az a pályázat alapból el lett rontva. Fetser ezt követően Dancsónak tette fel a  kérdést – aki ekkor már nem volt jelen:
– A pofátlan végkielégítésekre hozott 98%-os adó vonatkozik-e a pofátlan 37 milliós Pásztor féle kifizetésre? Mert az orosháziak kíváncsiak erre.
Zalai Mihály 15 napon belül ígért választ írásban.
Végül Fetser János tett bejelentést. Elmondta, hogy november 17-én a megyei testület tárgyalta a közoktatási intézmények tanulóinak közétkeztetési pályázatát, mely 10 millió forintról szólt. Kiemelte, hogy az orosházi intézmény nem pályázott és pót pályázatra nem volt lehetőség, pedig ezzel 60-70 orosházi gyerek étkeztetéséhez járult hozzá a megye.
– Az orosházi intézmény nem pályázott, valaki ebben hibát követett el, ezért komoly hátrány érte a gyerekeket. Nem a mi tisztünk elbírálni ki hibázott, de érdemes lenne kivizsgálni ezt.
Zalai Mihály jelezte, utánanéznek a dolognak.
A nyilt ülés ezzel véget ért, köszönjük a figyelmet!
11:21
Egyhangúan fogadták el, hogy az evangélikus egyház 1 hónappal később számolhasson el a támogatási összeggel, valamint módosították a kistérségi társulás szerződését.

Gáz és villanyárak

11:20
A 9/1-es pont a földgázpiacra való kilépésről szól. Bagi László osztályvezető elmondta, hogy a villamos energián minimum 20-30 millió forintos megtakarítást érhetnek el, mely a földgáz esetében is igaz lehet. Mintegy 2 millió köbméter az éves gázfogyasztás a város intézményeinél, mely 200 millió forintot tesz ki. Amennyiben a geotermikus enerigát teljesen ki tudják építeni, mintegy 157 millió forintot takaríthatnak meg évente.
Elekes Lajos azt javasolja, hogy az összes városi intézményre, városi gazdasági társaságra és magára az önkormányzatra is vonatkozzon mindkét energia esetében a közbeszerzés. Ezt támogatták a képviselők.
Mind a földgáz, mind pedig az áram esetében egyhangúan megszavazták, hogy előkészítik a szabadpiaci vásárlást.

Haszonbérleti díjak

11:14
A haszonbérleti díjak megállapításánál Jámbor Nándor úgy érvelt, hogy a javasolt bérleti díjak alacsonyabbak, mint piaci körülmények között, ezért azt túlzottan alacsonynak tartja. Azt kéri, hogy ne 28 kg/aranykorona, hanem 35 kg /aranykorona étkezési búza ára legyen a mérvadó a díjak kialakításánál.
A módosítást 1 igen, 9 tartózkodás és 4 nem mellett nem fogadták el. Az eredeti előterjesztést 13 igen, 1 nem mellett elfogadták.
11:10
Folytatódik a munka. dr. Dancsó József polgármester elfoglaltsága miatt nem lesz tovább jelen az ülésen, melynek vezetését átadta Zalai Mihály alpolgármesternek.

Zalai Mihály átvette az ülés vezetését a polgármestertől (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Főtér pályázat

10:40
Fetser szerint fontos a téma, ahhoz képest silánynak minősítette az előterjesztést.
– Az orosháziaknak sokba kerül az Alföld szálló lebontása, az ottani történéseket mások meg fogják vizsgálni. Ebben a gazdasági helyzetben nem így kellene megvalósítani ezt. Sokkal jobban kellett volna pályázni. Az eddigiek folyamán mennyit költöttünk az orosházaik pénzéből a projekt előkészítésére, beleértve a szálló megvásárlását és a szakértők kifizetését? Remélem, itt nem azt az eljárást folytatják, mint pl. a fürdőnél, hogy úgy írják ki a közbeszerzést, mely nem a város hanem a kivitelezők érdekét szolgálja. És remélem komoly és nyílt versenyben választják ki a beruházót.
Jámbor Nándor szerint most fontosabb lenne a munkahelyteremtés és a megélhetés biztosítása, és nem kellene csak azért ezzel foglalkozni, hogy pályázati pénz érkezzen.
– 10 beruházás helyett értelmesebb lenne egy olyan,  mely munkát teremt. A főtérre szükség van, de ehhez működő üzletek, kávézók kellenek. Ehelyett a városban jelenleg bezárt üzleteket látni. Fontos, hogy legyen főtér, de nem most kellene ezt megvalósítani.
Bagi László osztályvezető: – Az Alföld szálló megvásárlása 150 millióba került, 6,7 millió volt a koncepcióterv, 35 millió volt az engedélyezési és a kiviteli tervek. Ezekre viszont 80 %-os vissza nem térítendő támogatás jár. A bontásra négyen jelentkeztek, hétfőn délelőtt hirdetünk ebben eredményt. Így itt még nem tudok összeget mondani. Ha minden jól megy, 2010. decemberében elkezdődik a bontás, melyre 45 napja lesz a vállalkozónak. Hogy minél kevesebb fennakadással járjon a bontás, már a hatóságokkal kialakítottuk az útvonalakat, ahol a nagy autók közlekedhetnek.
Burka László (MSZP) jelezte, hogy kimaradt a felsorolásból az Alföld szállóban lévő szolárium megvásárlásra, mely 50 millióba került.
Csizmadia Ibolya (Fidesz) alpolgármester kihangsúlyozta, minden orosházi érdeke, hogy végre méltó és szép főtere legyen a városnak.
Zalai Mihály (Fidesz) alpolgármester Jámbor Nándornak válaszolt: – Erre az építkezésre most ad pénzt az EU, a következő 10 évben nem lesz ilyen pályázat. Az lenne a nagy hiba, ha most nem használnák ki, hogy több mint 70 %-ban támogatják ezt. Az pedig, hogy az üzletek kiürültek, az 1994 óta átgondolatlan várospolitika következménye. 2006 előtt is arról volt szó, hogy le akarják bontani a szállót és helyére plázát akarnak építeni.
Elekes Lajos úgy érvelt, hogy a turisztikának jó befektetés hosszú távon, ha élet költözik a belvárosba.
Fetser János kiemelte: a beruházást támogatják, az előterjesztést nem. Úgy érvelt, hogy főtér ott épülhet meg, ahova ezt a városvezetés kijelöli, és erre az Alföld szálló helyét találták erre.
– Mikor az Alföld szálló üzemelt, 100 embernek adott munkát. Az lett volna a kívánatos, ha ezt a szállodát nem lebontják, hanem pályáznak és felújítják.

Németh Béla szerint kell a főtér Orosházának
Németh Béla úgy fogalmazott, hogy az a Fetser János nosztalgiázik most a szállóról, aki annak idején városvezetőként mindent elkövetett azért, hogy bezárassa.
– A szálló az utóbbi években nem a funkcióját töltötte be. Magántulajdon volt, és miután tulajdonba kerültünk, elgondolkodtunk a jövőjéről. Ez az épület a paneles megoldások miatt rossz mutatókkal rendelkezik, felújítani nem érte volna meg. A főtér mindig egy közösségi tér, mely az itt élőknek kikapcsolódást és pihenést is biztosíthat, melynek kapcsolatban kell állnia a kereskedelemmel. Ekkora támogatás mellett vétek lett volna nem belevágni ebbe, ezt megkérdőjelezni politikai demagógia. Ezzel hosszú távra megoldódna a város főterének kérdése, nem politikai tőkét kell ebből kovácsolni.
Füvesi Sándor: – Eddig arról szólt az ülés, hogy önök mit nem építenek, most már arról szól, hogy önök mit rombolnak.
Dancsó József válaszolt a felvetésekre. Ő is megemlíti, hogy Fetser idejében zárták be a szállót. (Erre Fetser bekiabált, hogy ez nem igaz, az ÁNTSZ zárta be). Úgy folytatta, hogy éppen Fetser János volt az, aki korábban arról beszélt, Orosházának nincs szép főtere, ellenben Gyulán milyen fejlett minden.
A végén 10 igen, 4 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták, hogy folytatják a főtér pályázatát.

Kórházi stratégia

10:30
A kórház igazgatója, dr. Kalmár Mihály beterjesztette a 2010-2015 közötti stratégia tervet.
Tóth Zoltánné (Fidesz) méltatta a tervezetet. Kiemelte, hogy az magas színvonalon valósult meg, melyből már néhány elem  meg is valósult. Dr. Kalmár Mihály megköszönte a kórházban dolgozóknak, hogy becsülettel és tisztességgel viszik a hátukon az egészségügyet.
10 igen, 4 tartózkodással a napirendet elfogadták
Ugyanitt elfogadták a rákóczitelepi háziorvosi körzet meghirdetését is.

Városgazdálkodás

10:25
A 4. pontban a városgazdálkodásnak nyújtott +4 milliós támogatást egyhangúlag elfogadták.
10:20

Elekes Lajos úgy véli, a városgazdálkodás rendben működik
A 3. pontnál járunk. Fetser János szerint az eddigi 16 éves gyakorlatot kívánja megváltoztatni a vezetés. Idézi, hogy az önkormányzatok nehéz gazdasági helyzetében célszerű osztalékot fizetni.
– Ez indokolt is lehet, de önök az egyik emberüknek megígérték a cég vezetését. Azért akarnak pénzt kivonni, mert nem bíznak benne? Vagy esetleg nem óhajtják fejleszteni a városgazdálkodást? Az is furcsa, hogy 3 olyan embert neveztek ki a felügyelő bizottságba, akik mind önökhöz tartoznak – mondta Fetser, aki kiemelte, hogy szerinte a város legjobban működő cégéből kívánnak pénzt kiszivattyúzni. Bejelentette, az MSZP ezt nem támogatja.
Jámbor Nándor felhívta a figyelmet, hogy ez a cég nem csak a piacról működik, támogatásra szorul a sok tevékenység miatt.
– Nem gondolom azt, hogy helytálló lenne osztalékot kivonni.
Elekes Lajos alpolgármester válaszolt: – A városüzemeltetési Zrt. árbevételének 2/3-a külső bevétel. Ez jól működő, profitot végző cég. A város jó tulajdonosként kíván eljárni, a lehetőséget teremtjük meg most, hogy az esetlegesen keletkező többlet profittal a város, mint tulajdonos tudjon rendelkezni. De a fejlesztéseket el fogjuk végezni.
Dancsó hozzátette, hogy az eddigi szerződés volt hibás, mert nem adott lehetőséget a fő tulajdonosnak, a városnak, hogy osztalékot kapjon. A műszaki fejlesztések az elmúlt években rendben megtörténtek a cégnél, mely jól működik.
Fetser János elfogadta Elekes Lajos válaszát. Ám jelezte, hogy szerinte ott kell hagyni a cégnél a plusz profitot.
10 igen, 5 tartózkodással elfogadták.
10:05

Hitelek

A 2/1-es pontban az UniCredit Bankkal kötött szerződést vita nélkül – 11 igen, 4 tartózkodás mellett – módosították, ezzel csökken az egyik hitelkeret nagysága. A részletekről itt írtunk.
A 2/2-es pontban a támogatás-megelőlegezési hitel igénybevételéről is döntöttek – 10 igen, 4 tartózkodás mellet elfogadták.
09:36

Fürdőfejlesztés

Az első pont Gyopárosfürdő fejlesztésének visszavonása. Fetser János kérdést intézett Dancsóhoz:
– Ez azt jelenti, hogy Orosházán nem lesz fedett uszoda és nem épül meg semmi? Folytat-e tárgyalást, hogy ezt a megnyert 750 milliót továbbra is használhatja Orosháza?
Bogdánffy azt olvassa ki a határozati javaslatból, hogy Gyopároson elveszett minden, és úgy látja, nem lesz fedett uszoda. Kérdezi: mennyit fordított eddig a város a pályázatra, ki a felelős azért, hogy ez nem valósult meg és mikor lesz fedett uszoda?
Dancsó József válaszolt:
– Elsősorban önök a felelősek Bogdánnfy úr, mivel az előző testületben önök sem támogatták a többséggel együtt, hogy tovább folytassuk a pályázatot. Fetser úrnak is ezt válaszolom, az MSZP képviselő csoport nem támogatta annak idején a beruházást, ezt most számon kérni rajtunk bajos.

dr. Dancsó József szerint az MSZP nem támogatta a fürdő fejlesztését
Kiemelte, hogy a pályázat elején az akkori MSZP-s parlamenti képviselők előbb 3 milliárdot ígértek, majd ez a felére csökkent. A pályázatot elkezdték, de az első árajánlatok jóval nagyobb összegről szóltak, így az előző testület úgy döntött, lépjenek ki a pályázatból. Elmondta, hogy többször is tárgyaltak a pályázati elbírálóval, de azt a választ kapták, hogy sem a támogatás aránya, sem a pénz nem lesz több, ezért ezt a történetet be kell fejezni.
– Kezdeményeztem, hogy más műszaki tartalom mellett tárgyaljuk újra a fejlesztéseket, mely az üvegtetős medence fejlesztését és a mostani uszoda befedését foglalná magában. Erre nyitott az elbíráló.
Füvesi Sándor (MSZP) szerint ez a téma egy állatorvosi ló, mely jelzi a Fideszes városvezetés alkalmatlanságát. Kiemelte, hogy pályázatok voltak kiírva, az indulásokat az ellenzék is támogatta, és ezek a pályázatok nyertek is. Elmondta, hogy a pályázati kiírás 2 milliárdról szólt, de a város 1,5 milliárdra pályázott.
– Úgy tudom, hogy volt olcsóbb árajánlat a beruházásra, csak önök valamiért nem ezt fogadták el. Azért akartak most vita nélkül átlépni ezen, mert befürödtek ezzel a pályázattal. Ekkorát, 1 milliárd forintot nem lehet tévedni – mondta. Feltette a kérdést, hogy miért nem lehetett a műszaki tartalmat módosítani a közbeszerzés előtt.
Fetser János azt kérdezte, „ilyen gazdagok vagyunk, hogy több száz millió forintot visszaadunk?” Elmondta, hogy nem csak az MSZP-sek nem szavazták meg, hanem akkori jobboldali politikusok sem, azok, akik felelősen gondolkodtak. Szerinte Dancsó a felelős azért, mert ilyen megoldást választottak. (Fetsernek itt lejárt a második felszólalás 2 perces időkorlátja, így Dancsó megvonta a szót. Fetser hangosan bekiabált, hogy szerinte most nem a 2 perc a lényeg, hanem a téma.)
– Lassan már be sem enged minket a terembe – mondta Fetser.
Jámbor Nándor szerint jó döntés a fürdőfejlesztés halasztása
Jámbor Nándor (Jobbik) úgy fogalmazott, nem tiszte megvédeni a Fideszt, de úgy értékelte, hogy az orosháziak támogatják azt a döntést, hogy nem valósul meg a beruházás.
– Valóban voltak tervezési összegek, melyek elvesztek, de nem vitatom el a jó szándékot ezzel kapcsolatban. A megmaradó önerőt egyéb problémák megoldására lehet felhasználni, így támogatni fogom az előterjesztést.
Füvesi szerint Orosháza egyik legfontosabb beruházásáról beszélünk. Arra kéri Dancsót, ne mutogasson vissza, vállalja fel, hogy a fejlesztés költségvetését rosszul csinálták meg.
Burka László (MSZP): – A fürdőfejlesztést az MSZP frakció egyhangúan támogatta. Amit nem támogattunk akkori jobboldaliakkal együtt az, hogy irreálisan megemelt önerőt kelljen fizetni a fejlesztésért.
Dancsó válaszol a kérdésekre: – 100 millió forint volt a pályázat előkészítése, de ezt Bogdánffy képviselő úr pontosan tudja. Az első körös pályázatot mindenki támogatta, a 2. körben azonban már nem támogatta az MSZP, végül pedig a feltételes közbeszerzésnél is tartózkodtak. Egyébként az első körös döntésnél mondta azt a hatóság, hogy 70 millióval kevesebből is meg lehet valósítani a beruházást. Ezért mi nem kalkuláltunk rosszul, a hatóság is ezt mondta.
Szederháti István projekt menedzser válaszol a pénzügyi kérdésre: – Az első kör előtt 100 milliós összeget különített el a város a pályázatra, ebből 70 milliót költöttünk el 3 év alatt a teljes pályázatra. Ebben szerepel a tervezés minden szelete és a pályázati beadás összes költsége. Olcsóbb ajánlatok nem érkeztek annál, mit amit annak idején bemutattunk.
11 igen, 4 nem szavazattal elfogadták az előterjesztést.
09:30
A napirendek megszavazásánál a 11-es pontot előrehozták 5.-nek. Zárt ülésre pedig felvették a tűzoltóparancsnok megbízatásának visszavonását.
Fetser János jelezte: kérik, hogy a napirendek végére vegyék fel a bejelentések pontot, mivel ehhez joga van minden képviselőnek. Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyző kérdésre elmondta, hogy az interpelláció a jelenlegi SZMSZ szerint nem külön napirendi pont, és hogy az SZMSZ-t leghamarabb 6 hónapon belül vizsgálhatják felül. A kérdésekre viszont az Önkormányzati Törvény lehetőséget ad minden képviselőnek.
A polgármester jelezte, hogy kérdéseket természetesen feltehetnek a képviselők, és a következő ülésen már interpellációk, kérdések napirend is lesz.

Napirend előtt

Két interpellációra válaszol a polgármester. Az elsőt Fetser János tette fel, egy erdőírtásra hívja fel a figyelmet Gyopároson, kérdi, kik és miért teszik ezt? Dancsó József elmondja, hogy egyrészt a gyopárosi termálkút körül és a Középdűlő utca felújítása kapcsán volt szükség fakitermelésre. Ezek egy részére valóban nem volt engedélye a kivitelezőnek, ám szerinte szükséges volt a fejlesztések miatt a fák kivételére.

Fetser János napirend előtt kérdezett (klikk a képre)
Fetser nem fogadta el a választ. Úgy érvelt, hogy egyrészt azt olyan sebességgel olvasta fel a városvezető, hogy nem lehetett mindent érteni, másrészt ebben nem a város érdekeit védték.
– Nem voltak meg az engedélyek a fakivágásokra, komoly rombolás volt. Felháborodtak az ott élők, további eljárásra van szükség, akik itt vétettek, azokon számon kell ezt kérni.
Végül 10 igen, 4 nem 1 tartózkodással a választ elfogadták.
Fetser egy másik napirend előtti kérdést is feltett. Azt firtatja, hogy a Középdűlő utca építkezés csúszása miatt miért a kivitelező javára módosították a szerződéseket, miért nem nyútották be a kötbért.
Dancsó válaszában elmondta, hogy az útfejlesztés útjában álló villanyoszlopok miatt csúszott az út átadása. Ezeket azonban csak a Démász vagy a vele szerződött partnerek végezthetik el, melyet határidőre nem tettek meg. Végül 2010. októberének végére készültek el a munkával, ez akadályozta a kivitelezőt abban, hogy határidőre elkészüljön az út. Elmondta, hogy a DÉMÁSZ-al szemben nem érvényesíthetik a kötbér igényüket.
Fetser elfogadja azt az érvelést, hogy a beruházás a város érdekét szolgálja. Ám szerinte a szerződésmódosítás miatt károsult a város, nem a kivitelező, hanem egy alvállakozó végezte a munkát, a kivitelező csak a végén szállt be. Úgy fogalmazott, Dancsó felelőssége a történés.
10 igen, 4 nem 1 tartózkodással a választ elfogadták.
09:10
Elkezdték a munkát. A polgármester a tegnapi sajnálatos tragédiáról beszél.
– Arra utasítottam a jegyző asszonyt, hogy vizsgáljuk felül az összes játszóteret a városban, és amely elemek nem felelnek meg az előírásoknak, intézkedjen. Információim szerint a nemrégiben felújított játszótérre egy külső elem került, ez okozhatta a tragédiát. Őszinte részvétemet fejezem ki a magam és a testület nevében a családnak.
09:00
Gyülekeznek a képviselők a teremben, csúszik a kezdés.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.