- hirdetés -

Szüreti mulatságot tartottak a Czina Sándor tagintézményben. A rendezvényen az állatok világnapjáról is megemlékeztek.
Évekkel ezelőtt a az iskola egyik osztálya környezetismeret óra keretében szőlőt préselt és ismerkedett a mustkészítés fortélyaival. A szüreti mulatság később iskolai szintűvé nőtte ki magát és a kezdeményezést összekapcsolták az állatok világnapjával. E kettősség jegyében telt a péntek a Czina iskolában. Reggel minden diák a kedvenc plüssállatkájával indult el otthonról. Aztán egész nap velük lehettek az osztálytermekben, sőt a harmadik szünetben az iskola diákjai összegyűltek az udvaron , ahová mindenki magával vitte kis kedvencét is szimbolizálva azt, hogy amennyire szeretik kedvenc játékállataikat, úgy szeretik az élőket is.

Egy fürt szőlő volt a belépő a mulatságra (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Délután a diákok bemutathatták kedvenc élő állatkáikat. Kutyák, teknősök és hörcsögök – csak néhány azok közül, melyeket elhoztak a gyerekek. Szüreti mulatságról lévén szó a hagyományok ápolása is teret kapott, a gyerekek bepillantást nyerhettek a mustkészítés rejtelmeibe, játszóház keretében kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettek, kukoricát morzsoltak. Mindemellett arcfestés és filmvetítés is színesítette a programot. A rendezvény mustkóstolással zárult. A szüreti mulatságra egy fürt szőlő volt a belépő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.