Az esős időjárás miatt felemásra sikerült a szezon Gyopárosfürdőn. Az év hátralévő részében akciók és egészségmegőrző rendezvények várják a vendégeket.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Sajtótájékoztató keretében értékelte a szezont Benkő Ferenc fürdőigazgató és Justin Attila marketingvezető. Mindemellett az év hátralévő részében várható akciókról és rendezvényekről, fejlesztésekről, valamint a fedett gyógymedence rekonstrukciójáról is szó esett.
Rossz kezdet után javulás
- Sajnos ebben az évben az időjárás nem fogadta kegyeibe a fürdőket, éppen ezért Gyopároson is felemásra sikerült a szezon. Májusban és júniusban a csapadékos, hűvös időjárás miatt jelentősen megcsappant a vendégforgalom. Ez természetesen jelentős bevételcsökkenést is eredményezett, az üzleti tervben előzetesen meghatározott összeghez képest májusban 10 millió, júniusban 7 millió forint árbevétel kiesést volt kénytelen elszenvedni a fürdő – kezdte tájékoztatóját Benkő Ferenc.

Az üvegtetős medence: megújulás előtt
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A kezdeti nehéz időszak azonban nem jelenti azt, hogy az egész szezon ilyen volt. Júliusban és augusztusban a kedvező időjárásnak, valamint a színvonalas nemzetközi rendezvényeknek (hajómodellező világbajnokság, kenyérünnep) köszönhetően jelentősen növekedett a látogatottság. Összességében elmondható, hogy a fürdő az üzleti tervében kitűzött célokat teljesíteni tudta, sőt az első hét hónapban gazdálkodása eredményes volt.
A jövő tervei
- A pozitív eredmény nem annak köszönhető, hogy a nyár utolsó két hónapjában emelkedett a vendégforgalom, hanem kimondottan annak, hogy bizonyos területeken a minőség romlása nélkül csökkenteni tudtuk kiadásainkat – összegzett a fürdőigazgató. Majd kiemelte, elkészült a fürdő stratégiai terve, melynek legfontosabb elemei a gyógyászat fejlesztése, a használaton kívüli tómedence hasznosítása, a fedett uszoda megvalósítása, valamint a kemping fejlesztése.
A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a fürdő együttműködési megállapodást kötött az orosházi kórházzal, mely a gyógyászati részlegen folyó munka fellendítését hivatott szolgálni. Az önkormányzat jóvoltából megoldódik a fedett gyógymedence tetőszerkezetének felújítása is. A munkálatok szeptember végén kezdődnek és november közepéig tartanak. Ezután a fedett gyógymedencét ismét igénybe vehetik a fürdővendégek és a gyógyulni vágyók.
Biofesztivál és szaunaest
- 2011 az Egészségturizmus éve, éppen ezért a fürdő stratégiai tervében a gyógyászat, a gyógyturizmus fejlesztése az elsődleges szempont. Ehhez programjainkkal is kapcsolódunk, melyek célja az egészségmegőrzés. Egészség- és wellness napot, valamint biofesztivált rendezünk. Mindezek mellett hangsúlyozni szeretnénk azt, hogy Gyopárosfürdő kimondottan családi fürdő és közel hatezer négyzetméternyi fedett területe a téli időszakban is nagyon jó időtöltést, kikapcsolódást nyújthat – vette át a szót Justin Attila marketingvezető.
Elsősorban a gyerekeknek szeretnének olyan programokat és kedvezményeket nyújtani, melyek például akár egy egész napos elfoglaltságot nyújthatnak számukra egy-egy hétvégi napon. A gyerekprogramok lebonyolításában animátorok működnek közre, így szüleik is részt vehetnek a számukra rendezett programokon, igénybe vehetik a különböző szolgáltatásokat. Az elkövetkezendő időben szeretnék az emberekkel a szaunaparkot is jobban megismertetni. Ennek részeként az őszi-téli időszakban szauna-esteket rendeznek majd.
A parkfürdő szeptember 20-ig tart nyitva, ezt követően olyan árakat alakítanak ki, mely mindenképpen árcsökkentést és az árszerkezet egyszerűbbé tételét vonja maga után.

