Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Fidesz: Fetser Úr, ha kérhetjük szerényebben

A fenti címmel tartott sajtótájékoztatót dr. Dancsó József fideszes polgármester jelölt, melyre Fetser János reagált nem sokkal később.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

- A minap a kezembe került az MSZP szórólapja, ahol legújabban fasisztákat pártolóként jelenítenek meg a FIDESZ polgármesterjelöltjeként. Fontos ügynek tartom több ok miatt is, ezért nyilvánosan válaszolok Fetser Jánosnak és az MSZP-nek a szórólapra – kezdte szerda reggeli sajtótájékoztatóját dr. Dancsó József.

Elhangzott, hogy “az MSZP kampánnyal kapcsolatos felfogásába sok minden belefér, így többek között a tények szándékos elferdítése is”. Dancsó szerint Fetser János és az MSZP kampánystábja már több eredménytelen kísérletet is tett a lejáratására.
- E cselekedetük mellett azonban csak azért nem megyek el szó nélkül, mert tudom, hogy a fasisztázás csak az MSZP által elkövetett bűnök leplezéséről szól! Hallotta bárki is Fetser Jánost elhatárolódni Hagyó Miklóstól vagy más, bűncselekményt elkövető MSZP-s elvtársától? Zuschlagtól vagy a bukott erzsébetvárosi polgármestertől? Ugye nem?! Önnek, Fetser Úr, fasisztázás és hőbörgés helyett többek között inkább arról illene számot adnia, hogy Gyurcsány Ferenccel és MSZP-s elvtársaival miért akarták bezárni az Orosházi Városi Kórházat, miért akarták megszüntetni az Orosháza városához kapcsolódó vasúti szárnyvonalakat. Miért hagyta, hogy évente 500 millió forinttal kevesebb pénzt kapjon a város az államtól iskolára és egészségügyre – mondta Dancsó József.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy Fetser János azért bujkált az orosháziak elől, azért nem ment el egyetlen testületi ülésre sem, hogy senki se tudja a szemébe mondani az igazságot, hogy semmit nem tett ezért az országért, sem Orosháza városáért.
- Fetser úr csendesen, parlamenti képviselői fizetését zsebében tudva lapult, várva a kedvező pillanatot, várva, hogy a háttérből irányítva mocskolódó és lejárató kampánnyal támadva, az önkormányzat munkáját folyamatosan megnehezítve újra beülhessen a városvezetői székbe. Ha kérhetnénk, egy kicsit szerényebb hangnemben kampányoljon és számoljon be az orosházi közvéleménynek, mivel volt oly nagyon elfoglalva az elmúlt négy évben! Milyen eredményeket ért el, miben segített Orosházának – emelte ki Dancsó.

A Fidesz orosházi országgyűlési képviselőjeként és polgármesterjelöltjeként Dancsó József kijelentette, hogy az orosházi Fidesz frakció egyetlen képviselője és jelöltje nem ért egyet sem a kommunista, sem a fasiszta ideológiával. Elhatárolódnak és elítélik mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúrák cselekedeteit.
- A Fidesz nem hagyja magát provokálni és továbbra is tisztességes és érdemi kampányt kíván folytatni – zárult a tájékoztató.

Fetser: büszke vagyok a munkámra

A tájékoztató után telefonon értük el Fetser Jánost, aki kiemelte: büszke az elmúlt 4 évi tevékenységére.
- Soha nem látott mennyiségű iskolát újítottunk fel Orosházán és a térségben egyaránt. Büszke vagyok arra, hogy nem vettem részt a testületi üléseken, hisz ott olyan minősíthetetlen hangnemet alakítottak ki, mely méltatlan minden orosházi képviselőhöz. Büszke vagyok arra, hogy a munkámnak köszönhetően a kórház megmaradt, az Orosháza-Szentes vasúti szárnyvonal megmentését pedig  személyesen tárgyaltam le a miniszteri biztossal, aki orosházi származású – szögezte le Fetser János, aki elmondta még, hogy segítségével többek között 750 milliót nyert uniós forrásból a gyopárosi fürdő, melyet azonban a mai napig nem tudtak felhasználni.

- Azt gondolom, hogy emelt fővel járhatok és járok az emberek között, hisz a polgármesteri és a képviselői munkám is eredményes volt, ezt pedig nem a Fidesznek, hanem a választóknak kell majd megítélni. Nem kellene üzengetni, szívesen kiállok Dancsó úrral egy nyilvános vitára, ahol ezeket a dolgokat tisztázhatjuk – zárta reagálását Fetser János MSZP-s polgármester jelölt.



  • zsolesz

    Ubulka!

    Te ezt csak azért csinálod, mert pontosan olyan gyenge vagy mint az mszp!
    Akkor is hazudsz ha kérdezel…
    Látom nem bírod elviselni az igazságot! Pedig akkor lennél ember, ha felvállalnád!
    Kedves caribi!
    Te meg próbálj meg helyesen írni mielőtt bármihez is hozzászólnál!!
    Vagy inkább ne is írjál semmit!
    A kisegítő iskola egyébként nem zárt be!
    Ubulka!
    Te kb. olyan buta vagy mint a neved!
    Jó lenne ha utána néznél a dolgoknak!
    Ne mondjál légyszíves hamis dolgokat.

  • ADOLF

    Én csodálom hogy egy embernek hogy lehet ennyire vastag bőr a képén hogy még vissza akar jönni a nyilvánvaló süjjesztőből és még vádaskodik és véleményt mer alkotni!!!
    Ezeket nevezik véresszájú bolsevikoknak nem?

  • Atesz

    Dancsóóóóóó, te (moderálva)!– szégyelld már magad!!!
    Mit képzelsz te magadról, ki vagy te????
    Azt hiszed, te megváltod a világot a zsideszel?????:O

    A kormány velünk?????:O
    CSAK VELETEK (moderálva)

  • Kismacska.

    Veletek a kormány van.
    VELÜNK PEDIG A NÉP.
    HAJRÁ JOBBIK (Y)

  • manóka

    A “velünk a kormány” az nem azt jelenti, hogy a FIDESZ-szel hanem hogy Orosházával. Érted??? Felfogtad???
    248 új munkahely 2 hónap alatt… ez neked semmi???!

  • gerzson

    Manóka, sorold már légyszíves azt a 248-at.
    Te is beszoptad a propagandacikkeket, úgy látom. :-(

  • Kismacska.

    Atesz 1 magyar NINCS…
    Senki enmtud onnan olyat mondani -.-”
    És akkor mivan h 2 hónap alatt 248..
    Csakhogy a FIDESZ nemtom mire alapozza a jövőjéét..
    LOP,CSAL,HAZUDIK.
    Ennyit a nagy FIDESZ-esekről…:S

    Legalább a JOBBIK az becsületes..!!!!!!

  • Kismacska.

    gerzson :
    NEMTUDJA..!!!!!

  • Atesz

    Gyerekek a lényeg a lényeg!
    Ha bárki meg tudná TÉNYLEG CSINÁLNI!
    MINDEGY LENNE, HOGY KI CSINÁLNÁ, MERT LESZARNÁM!
    CSAK TEGYE RENDBE AZ ORSZÁGUNKAT ÉS A NÉPÜNKET!!!

  • Kismacska.

    Atesz az h ezek már csak RONTJÁK!!!
    Hol teszik ezek ezt már helyree? :O
    Ne nevettes… :O
    Már nevetséges amit ők csinálnak.. :S

  • Kismacska.

    ezek helyre?
    pfff.

  • Atesz

    Ez igaz, de csak elméletben írtam!:)

  • Kismacska.

    Hát jó..
    Elméletben.
    Demég elméletben is rossz belegondolni h pont majd ők állítják helyre amit eddig “elb@asztak” :S

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.