Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


MSZP: Hatékony csapatot

Az MSZP jelöltjeit is nyilvántartásba vette a választási bizottság szerdán.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Az MSZP polgármesterjelöltje, Fetser János mellett mind a tíz választókerületben az egyéni képviselő jelölteket is nyilvántartásba vették szerdán. (A jelöltekről itt olvashatsz)

- A jelöltek maguk is aktívan részt vettek a gyűjtésben, és sokan kapcsolódtak be segítőként is. Velük együtt jártuk az elmúlt két hétben az utcákat, és kopogtattunk be az orosháziakhoz. A rendelkezésre álló rövid időben, korábban soha nem tapasztalt mennyiségben kaptunk ajánlószelvényeket. Ezúton szeretném minden jelölt nevében megköszönni a támogatást, bátorítást, amit kaptunk – nyilatkozta Füvesi Sándor kampányfőnök.

- A sok száz beszélgetésből az kristályosodott ki, hogy az orosháziak döntő része változást szeretne a városban. Pontosan tudják, hogy a mostani választás tétje, hogy a korábbi, 2006-ig tartó 12 éves időszak után ismét fejlődik-e majd Orosháza, vagy sem. A mi dolgunk a következő egy hónapban az, hogy tényszerű, tisztességes kampánnyal bemutassuk az elmúlt négy év városvezetésének tevékenységét, hogy mindenki ezek tudatában dönthessen a folytatásról. E mellé pedig oda tegyük a mi programunkat, amely újra biztosítja Orosháza fejlődését, és aminek következtében majd az orosháziak ismét a magukénak érezhetik a saját városukat. Mi mostantól azért dolgozunk, hogy olyan polgármester jelöltre szavazzanak, aki már bizonyított – Fetser János ilyen –, és mellé olyan képviselő jelöltre, aki az új polgármesterrel együtt egységes, hatékony csapatot alkot – mondta a kampányfőnök.



  • szavazó

    Soha többé bolsevik ámokfutást!

  • szavazó

    A nagy lóizét fog fejlődni Orosháza ha MSZP-s vezetése lesz.
    A Fidesz kormány úgy elfogja zárni a csapokat, hogy belepusztulunk.

  • semleges

    szavazó!

    Igazad van. A kölcsön kenyér visszajárna.

    Akinél a hatalom annál a kassza kulcsa.

  • erikanéni

    Jött ide pénz az elmúlt négy évben is, és mi lett belőle? Elszabott kerékpárút, olyan iskolafelújítás, ahol éppen az ablakokat nem cserélték ki (Eötvös iskola), kaptunk 1,5 milliárd forintot a fürdőre is, csak kiderült, hogy ez is el van b…va, mert hogy kevés, rosszul adták be, ennyiből nem jön ki, áll is az egész. Szerinted ha a Fidesz kormány van, és Dancsó a polgármester, változna valami, hiszen eddig is az történt, amit Dancsó akart, nem? Észt nem lehet szavazással neki adni. Sajnos. (És a gyógypedagógiai iskolával kapcsolatos “történéseket” már föl sem emlegetem, írtunk róla éppen eleget.)

  • Levente

    Isten óvja a várost a kommunistáktól.
    Reméljük, hogy ez a harc lesz a végső!

    Ahogy a híradásokat nézzük mire a voksolás lesz már kurcsótány is a börtönbe lesz sukoró miatt. Ennek a városnak is volt telek spekulánsa ha jól emlékszem. Van még eladó telked Jani?Ja fel is jelenthetsz ezért a mondatomért Fetser.

  • Kurucz

    Az MSZP sikercsapata padlóra küldte az országot és az
    önkormányzatokat, és most vastag bőrrel felvértezett arccal
    a megmentő szerepében tetszelegnek!? Felháborító!
    Fetser elvtársúr az elmúlt 4 évben hányszor jelent meg az önkormányzati üléseken!? Hány alkalommal szólalt fel az országgyűlésben a város és a térség érdekében!?
    Egyszer sem!!!!!!!!!
    A cinizmusban és a félrevezetésben nagyon hatékonyak!
    A vérükben van!!!!

  • warrior

    Látom nagyon bíztok a fidesz-kormányban! :D
    “A Fidesz kormány úgy elfogja zárni a csapokat, hogy belepusztulunk.” remélem, “szavazó”, Te is rájuk szavaztál…gratulálok! :D

    Levente! miért nem teszel TE feljelentést, ha ennyire bennfentes vagy? Hajrá! Bizonyítsd az állításaidat! Vagy ahogy Csernus Imre mondaná: Bevállalod??? Igen vagy nem??? :D
    Egyébként biztos Te is ott voltál az Orbán-Lauder találkozón, mikor Sukorót zsebre vágták, csak neked nem csurrant-cseppent semmi, bizonyára ezért vagy ilyen dühös… :D :D :D

    Kurucz! Ha esetleg nem tudnád, Fetser és Varga mindig is Orosházáért lobbizott (például a kórház fennmaradása érdekében, ami így sikerült is, vagy már ezt elfelejtetted?), és ha lett volna pályázata a városnak, akkor pozitív elbírálásban részesült volna a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban. Sajnos egy kézen meg lehet számolni a város beadott pályázatait.
    Dancsó hányszor szólalt fel az Országgyűlésben? És milyen eredménye volt? Megmondom: semmilyen. Pedig azt hihetnénk, hogy az új kormány megalakulása óta dőlnie kellene ide a pénznek. Ilyenről én nem tudok. A helyzet az, hogy a felszólalások száma és terjedelme plenáris üléseken teljesen irreleváns bármilyen ügyben. A munka a bizottságokban zajlik. Ennyi és szívesen! :D

  • szavazó ember

    Csak nevetek azokon a nagyon eszes bohócokon, akik azzal jönnek, hogy kormánypárti városvezetés kell, mert ha MSZP-s vezetés lesz a városban, akkor szívás jön! Ezek a főokosok 4 éve hová szavaztak? Vagy akkor ezt a szempontot elfelejtették? Gondolkodni kéne, illetve kellett volna 4 évvel ezelőtt. Most meg nem dumálni, degenerált módon komcsizni kéne és “színre” szavazni, hanem a fejlődésre voksolni.
    Az elmúlt 4 év azt hiszem elég bizonyíték volt, hogy ez egy nagy nulla, ami itt ment. Ebből elég! Iszonyatosan sok elégedetlen ember van városban, rengeteg szavazatot veszített a jobboldal helyi szinten az utóbbi években, ez tény, amin vitatkozni sem lehet. Olyanok is azt mondják, hogy inkább vissza az előzőhöz, akik négy éve nem ezt mondták. De belátták, bukás lett. Szóval lehet izgulni, nagy meccs lesz. Vagy nem…

  • das

    “Ez a csapat kemény:”
    http://www.valasztas.hu/hu/onkval2010/467/467_0_index.html
    Az első hat (a bejutásra esélyesek) átlagéletkora legalább 60, láthatóan kicsinálták maguk közül még a középkorúakat is (kivéve Füvesit, de őt az MSZP tartja el 10 éve), a hetediktől kezdve viszont nagyon gáz, az utolsó jelölt pedig az irodai alkalmazottjuk.
    LÁTHATÓAN AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN ÁLL AZ MSZP OROSHÁZI NYUGDÍJASTAGOZATA.

  • bélabá

    Ez a 4 év hiányozni fog mindíg a város életéből!
    ELBALTÁZOTT LEHETŐSÉGEK,SOHA NEM TÉRNEK VISSZA!
    Ezt a teljesítményt nem nullára,hanem dupla oo-ra lehet csak értékelni.Ez van drágáim!
    Tetszettetek volna hozzáértéssel dolgozni!!!Ehelyett székkel akartátok egymást agyonütni…

  • tükör

    Ez a 8 év hiányozni fog mindíg az ország életéből!
    ELBALTÁZOTT LEHETŐSÉGEK,SOHA NEM TÉRNEK VISSZA!

    Ezt a teljesítményt nem nullára,hanem dupla oo-ra lehet csak értékelni.Ez van drágáim!
    Tetszettetek volna hozzáértéssel dolgozni!

  • orosházi

    Fetser János kinél fog majd lobbizni, hogy pénzt kapjon Orosháza? Matolcsy Györgynél, Szíjjártó Péternél, Kövér Lászlónál, Navracsics Tibornál, esetleg Révész Máriusznál?
    Ezek az emberek úgy billentik páros lábbal hátsón, hogy hármat bukfencelve gurul le a parlament lépcsőjén.

  • Csikkes

    Jó a főcím : MSZP: Hatékony csapatot.
    Hát eddig nem jött még össze ,csak a kártékony csapat.
    Lehet hogy Fe(l)tser megint lótifutinak kellene elhelyezkedni a Züveggyárban? Ja az már nincs is. :) :(

  • antiviktorianus

    Nem lobbizni kellene, hanem tervezni, szervezni, megvalósítani és így fejlődni – röviden dolgozni legjobb tudásunk szerint! A gond az, hogy Dancsó és csatlósainak a tudása sincs meg egy város vezetéséhez, ráadásul még dolgozni sem szeretnek!

  • Iván Csonkiny

    Ismét a béka segge alatt vagyunk!

    Kedves Hozzászólók!

    Újra bebizonyosodott, hogy a történelem ismétli önmagát!
    Újra jő a sötét középkor! Itt vannak az új polgármesterek. Akik úgy fognak ellehetetleníteni minket, mint akkoriban a szent szék inkvizítorai.

    Akik pedig másképp gondolkodnak azok eretnekek, máglyára kell vetni őket. S az elhülyített, önálló gondolatra képtelen, értelmileg kasztrált, bigottan a pártban hívő, ellentmondást nem tűrő tömeg csodálattal fog lógni az új messiás minden szaván.
    Ha pedig már nem lesz ellenzék, nem lesznek cigányok, szlovákok, románok, kínaiak akkor jő el a mennyország s az ő akarata. Vagy! Megint találunk valamit amitől szar nekünk!
    De ugyanezt a párhuzamot vonhatjuk le a fasizmus és a kommunizmus korszakában is.
    Javaslom nevezzük el a mai magyarország korszakát populfasinizmusnak!

    Szóval, kedves fidesz-ben, mszp-ben elvtelenül hívő emberek.
    Vegyétek már le a gyűlölet fekete kendőjét! Lássatok!
    Agyatokat mossátok tisztára 2liter jófajta vörösborral!
    Nézzetek a választott képviselőitek körmére!
    Emlékezzetek arra, hogy milyen kötelező szívességi-kötelezettségi rendszerbe vagytok belekényszerítve!
    Emlékezzetek arra, hogy hogyan kell fizetnetek nap, mint nap azért, hogy a biztonság illúziója körül lengjen titeket!
    Magyarul! TÉRJETEK VÉGRE ÉSZHEZ!
    Akkor lesz itt jó világ, amikor az általad oly mélyen tisztelt pártban azt mondhatod, hogy NEM vagy másképp gondolom!

    http://hvg.hu/itthon/20100902_kormany_torvenykezes_atlathatosag#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_09_02&utm_content=normal

  • alfah

    De kis nyomik vagytok! :)
    Ez nekunk jo, ami most van. VAgy nem?? Szerintem NEM!!! A varos fejlodese 4 ev alatt: sikerult egy nagyon veszelyes bicikliut, meg egy hatalmas felbojdulassal jaro parkolo csere (Tass utca). Tegyukhozza, mind2 teljesen felesleges…. Na mindegy.
    Remelem, ez asemmitteves megszunik. Es legfobbkeppen nemakarom Dancso ertelmes (moderálva) fejet nezni 4 evig, az Oroshazi elet cimlapjan!
    Nekem mindegy ki, csak O ne!!!!

  • eperke

    Hello!
    “Hatékony csapat”! —> ez most tényleg az volt! Nálam 3x jartak 1 héten belul. És mindig más.
    Fideszes kollegákkal nem találkoztam…

  • Graf.

    Ezek még nem pusztultak ki végleg?
    Mit akar ez a vén nugger banda?
    A hozzáértök…mármint a lopáshoz…börtönben,ezek meg itt csapatot akarnak épiteni!

  • valaszto

    kedves alfah!

    azt nem nézed hogy jó dolog az ha az utat felújítják, játszótér épül végre a gyerekeknek mert nincs hova menniük stb…? az a baj, hogy a kákán is a csomót keresitek és ha valaki valamit csinál ebben a városban VÉGRE, akkor mindent lehúztok! te pl. mivel járultál már hozzá hogy szépüljön és fejlődjön a város? tettél már valamit a közért? amennyiben nem akkor ne keresd a kákán is a csomót mert nincs igazad! úgy gondolom hogy az utóbbi 4 évben igenis sokat fejlődött a város, sokkal többet mint 20%-os fecske idejében ami látszik is ha az ember kimegy az utcára!

    hajrá fidesz!

  • A Viharsarki Móricka

    Talán az indulatok helyett a realitások talaján kellene maradni.Most nem egy országot irányító Parlamentre és Miniszterelnökre szavazunk.Most városunk vezetését kellene egy olyan csapatra bízni,akikben megbízunk olyan mértékben,hogy az elkövetkező 4. évben irányíthatják majd városunkat.Most nekem teljesen másodlagos az a kérdés,hogy FIDESZ,vagy MSZP,vagy éppen JOBBIK,vagy valaki más!Itt most emberekben kell megbíznunk,méghozzá annyira,hogy később ne bánjuk meg a dolgokat. Emlékezzetek mennyi sárdobálás érte már Béla bácsit,de a Dancsó Józsi bácsi sem maradt ki belőle, Fetser urat is emlegetik ilyen módon,de szerintem a mérlegre csak azokat a dolgokat kell rakni,amelyek minket és városunkat érintik.Szerethetem én Orbán Viktort,vagy éppen Bajnai Gordont,az teljesen mindegy,ettől még Orosháza vezetése nem oldódik meg.Ki fog majd lobbizni a kormánytagoknál? Hát az uraim,akit majd megválasztunk!!Az lesz a legfőbb feladata!! Ha a Kormányban a városvezetés politikai hová tartozása végett éri hátrány a Várost,akkor a Kormány az,amelyet sürgősen le kell váltani!!H egy miniszter cselekszik ily módon,akkor az a személy nem oda való,ahol éppen ül!!

  • Mandró

    Bárki nyer is, Burka Lacit vegyétek be a csapatba, ő legalább tényleg foglalkozik a körzetével, közösséget és élhető környezetet próbál teremteni.

  • caribi

    Csatlakozom a Viharsarki Mórickához! úgyan úgy gondolja az egészet mint én, sajnos sok ember nem a várost nézi hogy mi lesz az emberekkel lesz-e munkahely vagy esetleg még a korházat is mejd be kell zárni pénz hiány miatt , De a lényeg hogy hogyan szidjuk és mocskolodjunk, nekünk ez piszokul megy egy pártatlan

  • caribi

    Kedves Graf! hogy tudsz ilyen marhaságot leírni, és te mikor pusztulsz már meg remélem hamarosan, Aki másnak ilyet kiván az isten nem felejt

  • vzfjldfdklddnvndfs

    Látom az maszopos bérenc tollnokok itt vannak (Füvesi). Nem sok van hátra nektek lopós, hazudós banda.

  • citypolgar

    Ha már a lopásnál tartunk. A szép hosszú nevű előttem szólótól kérdem, hogy mi a véleménye a Pásztor Imrének kifizetett 37 millióról? Vagy a libamájfesztiválról? Vagy a kötvénykibocsátásról, aminek nem látszik semmi eredménye, csak a vesztesége? Már csak azért, mert most önkormányzati választás jön, és ez mind itt helyben történt, és a Dancsó-társasághoz köthető. És lehetőleg hagyjuk a “hagyózást” meg a többit, mert azt lejátszottuk tavasszal. Megkapta a Fidesz a 2/3-ot, mutassa meg, hogy mindenkinek több pénzt tud adni, meg radikális adócsökkentést stb. Itt most a helyi ügyekről kell döntenünk!

  • Mandró

    OFF.
    Most olvasom, hogy Terry Black (Rácz Károly) is MSZP-színekben indul az önkormányzati választásokon (igaz nem Orosházán hanem Tökölön). Van még ennél lejjebb?
    ON.

  • Graf.

    caribi.
    Nem tudsz olvasni,ill.leirtat értelmezni?
    Egy kérdés volt a részemröl…de ha már igy belémkötöttél : remélem,hogy a maszopos,öreg és fiatal bolsevikok hamarosan ott végzik ahová valók!
    A történelem szemétdombján!
    Az agymosott szimpatizánsaikkal egyetemben!

  • chardonnay

    Legyen Szoci pogármester jobboldali többséggel! Akkor mindkét oldal megmutathatja mire képes!!

  • http://e2tt Hidroplán

    A fideszes is magyar az mszp-s is magyar, nem pedig ellenség!!! Együtt kell felemelni a várost és az országot, de így nem fog menni!!!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.