- hirdetés -

Féléves mérlegelésre kértünk helyi cégeket, alább a VASEX Kft és az AKG Zrt válasza olvasható.
A VASEX Kft. a múlt évi drámai árbevétel csökkenésére válaszul nagyarányú átalakításokat hajtott végre az eredményes gazdálkodás helyreállítása érdekében. A 2010-es év eddig eltelt fél évében az árbevétel – a kezdeti csökkenés után – felfelé ívelt, ami a költségracionalizálásnak köszönhetően, eredményt tartalmaz.
– A nemfizetésből adódó kockázatok még mindig magasak – mondja az ügyvezető, Polyák János, – ezért szűkítettük a finanszírozási kereteket, mivel a bankok sem szívesen finanszírozzák az építő és szerelőiparból élő vállalkozásokat. A 20 család megélhetését biztosító vállalkozásunk optimista a jövőt illetően és reméli, hogy a gazdaság talpra állásával több lehetőség nyílik tevékenységünk bővítéséhez.
Az AKG Zrt. Orosháza 2010. első félévben elért árbevétele 941  millió forint, adózott eredménye 45 millió forint nyereség. Az előző év azonos időszakához képest az árbevétele mintegy 500 millió forinttal, eredménye pedig 210 millió forinttal kevesebb. A társaságot is elérte a pénzügyi-gazdasági válság hatása. Partnereinél a munka ellátottsági szint a 2009. évi adatokhoz viszonyítva, mintegy 30-50% között van, a speciális armatúra üzem tevékenysége 2009. december 31-ével megszűnt, ez éves szinten mintegy 450 milliós árbevétel kiesést jelent.
– Startégiánk egyik eleme – fogalmaz Gál Imre vezérigazgató, – hogy a minőség és a szállítási határidők tartásából származó versenyelőnyünket és az árstruktúrából adódó lehetőségeinket még inkább megpróbáljuk kihasználni. Egy újabb nemzetközi tanúsítvány megszerzésével (IRIS) növeltük piaci lehetőségeinket, a vasúti járműipari öntvények beszállítói piacán. A minőségfejlesztés területén komplett mérőhelyiség kialakítását kezdtük el, cél a vasúti járműipari öntvények méretpontosságának javítása, a beszállítói igények magasabb fokú kielégítése.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.