- hirdetés -

Törvényes volt az orosházi iskola átszervezése a Békés Megyei Önkormányzat szerint.
A Békés Megyei Önkormányzat szerdán sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben az iskola átadása kapcsán indított eljárásokat taglalta. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, valamint az oktatási jogok biztosa is vizsgálta az átszervezés jogszerűségét és törvényességét. Előbbi megállapította, hogy „az átszervezésnek nem volt kimutatható köze az intézményben tanuló diákok származásához, ezáltal a tanulókat etnikai hovatartozás szerint nem érte hátrányos megkülönböztetés” – olvasható a közleményben. Utóbbi pedig „a vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy az átszervezési eljárás jogszerű volt, szabályos és törvényes keretek között zajlott, ugyanis a Hunyadi János Közoktatási Intézmény és a fenntartó is eleget tett a jogszabályi előírásoknak az átszervezés során. Ezért az oktatási ombudsman a vizsgálatot lezárta” – olvasható a közleményben.
Ezt a két eljárást folytatták akkor, amikor megindult a harmadik. „Egyeztetésre hívta az érintetteket az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény orosházi telephelyének Magyarbánhegyesre történő átszervezése miatt kialakult helyzet kapcsán. Szülői bejelentésre ugyanis az említett hatóság eljárást indított a fenntartó Békés Megyei Önkormányzattal szemben annak megállapítására, hogy sérült-e az egyenlő bánásmód követelménye. Erről azonban döntés még nem született” – írja közleményében a megye.
A megyei önkormányzat kedden kezdeményezte az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál az eljárás megszüntetését, mert álláspontja szerint a fentiek alapján okafogyottá vált és eljárásjogi szempontból is megkérdőjelezhető. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ugyanis csak akkor indíthat eljárást, ha párhuzamosan más közigazgatási eljárást nem folytatnak az adott ügyben.
„A Békés Megyei Önkormányzat mindig nyitott az együttműködésre, ha a megye lakosságának érdekei kerülnek előtérbe. Ezért is folytatott minden esetben egyeztetéseket a mielőbbi megoldás érdekében, tiszteletben tartva a szülők véleményét” – zárul a közlemény.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.