Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Sportosan, akárcsak II. János Pál

Idén ismét egy hetet tölthettek együtt a város katolikus gyermekei a már évek óta megrendezett napközis táborban. A hittan mellett angol, tenisz és úszás is szerepelt a foglalkozások között.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

A múlt héten öt napon át élvezhették a napközis hittantábor foglalkozásait a város katolikus csemetéi a Kazszer Teniszklubnál. Fazakas Attila plébániai kormányzó, a tábor szervezője 2008 óta dolgozik Orosházán. Azóta segítőivel minden nyáron igyekszik  olyan élményt nyújtani a gyerekeknek a hittantáborral, ami igazán maradandó a számukra. A cél a hasznos kikapcsolódás mellett az is, hogy az egyházat, a pap személyét közelebb hozzák a fiatalokhoz. A gyerekek reggel 8-ra mentek, 9-kor pedig elkezdődtek a foglalkozások, amik délután 4-ig tartottak. Több mint 50 apróság fordult meg a táborban, mely II. János Pál pápa életére volt felépítve.

A foglalkozásokon csak katolikus gyerekek vettek részt. Ennek miértjéről Fazakas Attila mesélt.
- II. János Pál pápáról tudjuk, hogy egy utazó pápa volt, aki ezekkel az utakkal az egységet igyekezett elősegíteni azokban a nehéz, kommunista időkben. Mi is erre, az egységre törekszünk, azonban előtte, vagyis mielőtt kitekintünk más vallások felé, szükségünk van arra, hogy mi magunk – mint katolikusok – megerősödjünk, egységben legyünk.

Sportoltak és alkottak a gyerekek (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

Ép testben ép lélek

A hittanórák mellett volt kézműveskedés és angol nyelvi oktatás, sőt teniszezés és úszás is. Fazakas Attila elmagyarázta, hogyan kapcsolódnak ezek a valláshoz.
- Ha II. János Pál pápa életét megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy nagyon sokat adott a sportra, modern kifejezéssel élve az egészséges életmódra. Síelni járt, hegyeket mászott, sőt még kenuzott is. Ezért arra gondoltunk, hogy itt, a nyári táborban az ő példáját követjük mi is, természetesen a helyi sajátosságokat kihasználva. Így igyekeztünk olyan sportolási lehetőségeket biztosítani, melyeken keresztül a gyerekek ki tudnak kapcsolódni.

Pénteken 4 órakor még nem ért véget a szórakozás. A tábor utolsó napjára a gyerekek mellett  a szülőket és a család többi tagját is várták, egy amolyan családi napra.

Címkék: ,


  • Pipacs

    Köszönjük szépen Attila atyának és a segítőknek, szülőknek ezt az egy hetet,mert a gyerekek nem csak jól érezték magukat és le voltak kötve, hanem valódi tevékenységekkel voltak ellátva. Gazdagodott e lelkük, és olyan dolgokat tanultak, amiket biztosan nem felejtenek el, mert nem volt kötelező semmi. A játék, együttlét volt a fő szempont. Várjuk jövőre is a tábort!

  • késön érkező

    Vajon D.J miért csak itt volt jelen a hétvégi Fogyadj el rendezvényen miért nem????Ja nem sokára kampány és kell a szavazat.

  • Franciska

    Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik a táborra a nem tetszik értékelést nyomták meg.A tábor nem profit-alapra épült, hiszen az ott szolgálatot teljesítő pedagógusok és a szülők ingyen és örömmel vállalták a táboroztatást és a kiszolgálást.Az egyik legolcsóbb táborok egyike volt, hiszen a belépődíj csak 1ooo,- Ft volt, amelyben benne foglaltatott napi két étkezés, rengeteg üdítő, zöldség-gyümölcs,sütemények.Milyen alapon bírálják a tábort, amikor a képeken is látszik, hogy a gyermekek mennyire jól érzik magukat.Esetleg valakiknek azért fáj, mert kialakult egy jó közösség, ami végre nem a pénzhajhászásról szól, hanem arról, hogy egy közösség végre össze tudott fogni a gyerekek érdekében?Voltak olyan gyerekek is akiknek a táborszervezők kifizették a belépődíjat(nem is kevés) ugyanis az egyetlen üdülési lehetőségük csak ez volt.Igazán nem értem a felnőtteket….

  • áborozó

    nekem úgy rémlik h tesómmal együt 10000 Ft. volt a tábor..

  • Macskás

    Ha kiszámolod….naponta egy ezres és a tábor öt napig tartott.Akkor az mennyi is? Egy főre 5X1.ooo=5.ooo, két főre következésképpen,mennyi?Hidd el a legolcsóbb tábor volt a környéken,tele programokkal!Nem tetszett? Írd le, miért? Ha igen azt is megteheted!Bátran!

  • áborozó

    ne szólj be kicsit fáradt voltam amikor írtam..XD

  • Franciska

    Kedves áborozó!
    Mielőtt leírsz valamit, kérlek előtte egy kicsit gondolkozz!
    Minimum annyi, hogy “megköveted” a hozzászólásodat, ez alapvető
    illemszabály.Nem szóltam be,csak kellőképpen felhívtam a figyelmedet az alapkövetelményekre.Tizenévesen már illik tudni dolgokat,nem?!Egyébként, Te,mint a közösség tagja, több tisztelettel lehetnél a szolgálatot teljesítőkkel szemben.Remélem a felmenőiddel korrektebben viselkedsz! Bocsika
    BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBB!!!!!!!!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.