Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Orosházi iskolások Európában

A Vörösmartysok nemrégiben a hatodik Comenius pályázatot is megnyerték. A résztvevő országok iskolásai ezúttal saját meséjük világába vezethetik be a többieket.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

A Vörösmarty Mihály Tagintézmény és a József Attila Székhelyintézmény intézményegysége egyszerre, 2005-ben kezdte meg a nemzetközi pályázatokban való részvételt. Nemrég érkezett a jó hír, hogy a következő tanévben újabb külföldi partnerkapcsolatokat támogató projektekbe kezdhetnek!

Négy országgal a mesék birodalmában

A vörösmartysoknak ez a mostani már a hatodik nyertes Comenius pályázatuk. Jelenleg egy olasz és török kapcsolatra épülő program fut, ezúttal pedig osztrák, észt, bolgár és svéd iskolákkal fognak együtt dolgozni. Az Európai Unió 20 ezer eurós támogatást biztosít a pályázat megvalósításához, melynek címe Once upon a time, vagyis Egyszer volt, hol nem volt. Ez utal a témára is, hiszen a diákok a pályázatnak köszönhetően a mesék birodalmába juthatnak el.

Az öt iskolának több izgalmas feladatot kell majd megoldania. Ilyen például a képregényrajzolás vagy a számítógépes emlékezetfejlesztő játék készítése. Majd a két év lejárta után az iskoláknak saját meséjüket is be kell mutatniuk. Erre Orosházán, a záró találkozón lesz lehetőségük. A Comenius pályázatok között ez a projekt főként azért jelentős állomás az intézmény életében, mert első alkalommal fordul elő, hogy a Vörösmarty tagintézmény nem társult iskolaként, hanem a program fő koordinátoraként vesz részt egy ilyen feladat megvalósításában.

A József Attila székhelyiskola most befejezett projektje után elkezdheti ősztől ötödik és hatodik külföldi programját is, melyek során terv szerint cseh és német, illetve angol, olasz, görög, spanyol, lengyel, román és török partnerekkel tartja majd az intézmény a kapcsolatot.



  • tanár

    Még egyszer: vörösmartysok!!!

  • BD

    Nem hiszem, hogy ez egy hibakereső játék, de én nem találtam benne hibát!

  • tanár

    Persze, hogy nem hibakereső, de egy újságírónak tudnia kell a helyesírást.Olyan szép és nehéz a mi anyanyelvünk,de rajtunk kívül senki sem vigyáz rá. Mint ahogy a matematikában sem fogadjuk el 2+2=3. Egyébként még mindig van benne hiba, és én javítani fogom mindig, akkor is, ha nem tetszik, megköszönni sem kell. Magyartanár vagyok, és ez a dolgom. (Persze mellégépelni én is szoktam)

  • kata

    Kedves tanár!
    Védjük és ápoljuk a magyar nyelvet! Ez egyértelmű. De akkor te is legyél precízebb:
    A mondat végi pontok, valamint a vesszők után következetesen nem teszel szóközt. Az utolsó mondatod végéről pedig teljesen hiányzik az írásjel. A “Mint ahogy…” kezdetű mondatod pedig kissé hiányos.
    Evvan.

  • tanár

    Köszönöm, kedves Kata, jobban fogok erre is figyelni. Már csak azt sajnálom, hogy a hiba, amiért szóltam, még mindig benne van a szövegben. Az utolsó szavadat pedig nem értem. Leírnád magyarul is? :-)

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.