Szombat hajnalban történt a baleset, az összes utas megúszta komoly baj nélkül a borulást.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Egy kisteherautó haladt Orosháza felől Nagyszénás irányába szombat hajnalban. A sofőr elmondása szerint egy őz ugrott az autó elé, ezért balra húzta a kormányt. Ám szemből érkezett egy másik jármű, így hogy elkerülje az ütközést, visszakormányozta a kocsit a saját sávjába. De ekkor a kisteherautó hátulja kifarolt, és a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett.
A sodródó jármű a jobboldali árokba csúszott, ahol fejre állt a menetiránnyal szemben. A kocsiban hatan ültek, szerencséjükre mindannyian maguk tudtak kiszállni a megrongálódott gépjárműből, csupán egyikük szenvedett könnyű sérülést.
A rendőrség teljes útzár mellett helyszínelt, a kocsisor mindkét irányból feltorlódott, sok volt a türelmetlen autós. Nem sokkal 7 óra előtt félpályán megindulhatott a forgalom.


