Az idegen szó azt takarja, hogy az aerobic mintájára az idegrendszert is edzeni lehet, és kell. Testi és szellemi frissességről Bencze Ilona színművésszel beszélgettünk.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Testi-lelki egészség témájában igazán hiteles beszélgető partner volt a közelmúltban Orosházán fellépő Bencze Ilona. A hatodik X-en túl is fiatalos színművész szerint nincs titok ebben.
- Ha mégis lenne valami titka ennek, akkor az egy belső dolog lenne, és pedig a belső tartás, életigenlés megőrzése, amire én nagyon törekszem. Rengeteget dolgozom azon, hogy meg tudjam tartani – bármi történik velem – a tartásomat, a derűmet, az életbe és az örömökbe, a színházba, a családomba vetett hitemet. Valaki eljárhat reggeltől estig fitness terembe és csinálhat bármit, hogyha a lelke nincs rendben. Attól szép az ember és attól harmonikus, hogy belül rendben van.
Bence Ilona a Bob herceg című operett szereplőjeként lépett fel városunkban, az Orosháza Fesztivál keretein belül.
Konkrét gyakorlatokra, jógára gondol? Milyen technikákat alkalmaz?
Tornázom, de az utóbbi időben annyit dolgoztam, hogy nem jutott rá elég időm. Pedig én akkor érzem jól magam, ha kellemesen elfáradok a tornának, jógának köszönhetően. Igyekszem sokat levegőn lenni, hiszen általában “be vagyok zárva” a stúdiókba, színházakba. Mindez fontos, de amíg az ember ebben a békétlen világban nem találja meg a maga belső békéjét, addig semmilyen torna vagy praktika nem segít.

Bence Ilona ragyogott a színpadon (archív fotó)
Milyen technikával zárja ki a negatív hatásokat, hogyan keveredik ki ezekből?
Úgy keveredek ki belőle, hogy megnézem, mi a jó nekem ebből. Hiszem, hogy minden rossznak, ami az ember életében történik, van egy üzenete, egy célja. Rá kell jönni arra, hogy miért történt velem az, ami. Talán tettem egy rossz lépést vagy nem léptem, amikor kellett volna? A világ olyan körülöttünk, amilyen. Megvan benne a rossz, de megvan a jó is. Erre példa, hogy megmozdult az ország az árvíz sújtotta településekért. Volt ennél csúnyább világ is, de az emberek akkor is szerettek, az asszonyok szültek, a férfiak szerelmesek voltak. Én nem adom fel, mert látom az emberekben a jót.
Ön szerint miért van nagyon sok túlsúlyos, beteg ember?
- A túlsúlyos betegek kevés energiát fektetnek abba, hogy ne legyenek túlsúlyosak és betegek, elhagyják magukat. Ha nincs az életnek semmi célja, ha nincs miért felkelni reggel, nincs miért fittnek, szépnek lenni, meg kell találni, hogy miért nincs, mi hiányzik az életből. Például: a gyerekemet fel akarom nevelni, tehát egészséges akarok lenni. Vagy tetszeni akarok a páromnak, ezért szép akarok lenni. Valami célnak lennie kell, mert cél nélkül az ember eltunyul lelkileg is, és fizikailag is.
A szavaiból úgy érzem, ön szerint a cél megtalálása rajtunk múlik.
Senki nem fogja helyettünk megtalálni, ahogy a boldogságunkat se. Ha mi magunk nem keressük, és nem találjuk meg a saját boldogságunkat, az életben soha senki. Mindig mástól várunk valamit, mindig másra mutogatunk, hogy ő miatta, meg ő nem. Ez nem jó út. Mindenkinek magának kell gondoskodnia a saját boldogságáról.

