Különleges éjszaka a pusztaföldvári evangélikusoknál.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
A tavalyi célba dobás után ismét meghökkentő játékkal indul a Nyitott templom éjszakája a pusztaföldvári evangélikusok hajlékában. A helyi gyülekezet rendhagyó esti programját ezúttal harmadszor rendezik meg. A 2010. július 23-i közel hatórás rendezvény étlapján könnyű- és komolyzene, filmvetítés és interaktív istentisztelet is szerepel.
Templom: a találkozás tere

- Nem tagadjuk: hagyományos gyülekezetei alkalmainkat kevesen keresik. Ráadásul az emberek fejében gyakran még mindig úgy szerepel az egyház és a templom mint valami élettől, vidámságtól és fénytől távoli, elszigetelt, sötét zug. Mi azonban hisszük, hogy a templom az egyik legősibb közösségi tér. Itt találkozhatunk az Istennel és a többi emberrel is. Az evangélikusoknak pedig a nevében is benne van az örömhír, az evangélium. Szabad és kell is nekünk felszabadultan örülnünk és együtt lennünk Isten házában – fogalmazott Lászlóné Házi Magdolna, a földváriak lelkésze. Ezért rendezték meg – németországi mintára – két évvel ezelőtt az első éjszakai programot.
Előkerül a horgászbot is
Sokak megdöbbenésére tavaly többek között célba dobás is szerepelt a programot indító játékok között. Egy-egy rossz tulajdonságát dobhatta ki a programra érkező, nyereményként pedig maga a Biblia válaszol. Idén új játékkal készülnek, amelyek során előkerül a horgászfelszerelés is. 19 órától az orosházi Immánuel Zenekar könnyűzenei koncertje kezdődik, 20 órától pedig Élő kövek ünnepe címmel rendhagyó, interaktív istentisztelet került a programfüzetbe.
- Azt szeretnénk demonstrálni, hogy még egy rogyadozó templom falai között is épülhet közösség” – emelte ki a lelkész. Az istentiszteletet követően esküvői-ruhabemutató, majd mini orgonakoncert kezdődik Kis éji zene címmel. Az éjszaka filmvetítéssel folytatódik és éjfél körül gyertyafényes közös énekléssel és éjszakai áldással zárul. Az éjszaka folyamán meditációs ösvényt járhatnak be az érdeklődők a 41 méter magas toronyban. A gyülekezet tagjai pedig szendviccsel, frissítővel is készülnek.
Nyitott ajtó, nyitott közösség
- A bibliai Nikodémus csak az éjszaka csendjében merte felkeresni Jézust, aki készséggel válaszolt életbe vágó kérdéseire. Bízunk benne, hogy idén is lesznek olyanok, akik eddig még nem lépték át valamilyen oknál fogva a templom küszöbét, de most veszik a bátorságot, és nemcsak meghallják, hanem el is fogadják meghívásunkat – invitál mindenkit Lászlóné Házi Magdolna.
- Gyülekezetünk a hétköznapokon is nyitott közösség, ilyenkor azonban különösen is hangsúlyozzuk azt, hogy szeretettel és nyitott szívvel várjuk mindazokat, akik valódi közösséget keresnek – tette hozzá a lelkipásztor.
A programra nemcsak a helyi, hanem a távolabb élő érdeklődőket is várják. Tavaly még Budapestről is érkezett az estére résztvevő. A rendezvény blogját ide kattintva olvashatod.

