Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Kisfilm a drogos leépülésről – nyertek vele (videó)

Németh Mariann drogprevenciós kisfilmje a legjobbnak bizonyult egy országos versenyen. B. Imre Juli a Paletta című kulturális magazinban már kifaggatta őt és testvérét, Gullivert a nyertes filmről. Az alábbiakban a fél órás műsorban elhangzottakból szemezgetünk.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Néhány hónapja az Életrevaló Egyesület kiírt egy pályázatot, melyre drogprevenciós kisfilmmel lehetett jelentkezni. Egy országos kiírásról volt szó, amire több mint 50 fő nevezett.

A háttérben Németh Mariann a forgatáson (Fotó: Gulliver)

Németh Mariann, a Táncsics gimnázium tanulója, a Táncsics Stúdió tagja is úgy döntött, kipróbálja magát ezen a területen. Nagyon jól tette, ugyanis  a “Csak még egy kör” című kisfilmjét a verseny legjobbjának választotta a szakmai zsűri. A kiírásban nem túl sok szempont szerepelt. A nevezők annyit tudtak, hogy a beküldött anyagnak körülbelül 5 percesnek kell lennie, és a rendezőnek a megelőzést kell középpontban helyeznie.

Mariannt bátyja, Németh Roland -- ismertebb nevén Gulliver -- segítette. A testvérpárnak ez volt az első komolyabb közös munkája. Az 5 perces filmet másfél-két hónap alatt készítették el. A sok előmunkálat, újragondolás, ötletelés után már szűkös volt az idő, így lépni kellett. Mariann még nem tartotta teljesen befejezettnek, tökéletesnek a filmet, azonban még így is messze az övé lett a legjobb a sok-sok beérkezett közül.

Ezt neked is látnod kell!

- Sokat gondolkoztam ezen a kisfilmen. Úgy indultam, hogy a neten utánanéztem, milyen fajta drogok vannak. Emellett tudtam már pár dolgot a témáról a suliból, azokat is beletettem. Az alapötlet az enyém volt, de a többiek is segítettek, például néhol belejavítottak a szövegbe. A kamerát a Táncsics Stúdióból kaptuk, a filmet pedig otthon forgattuk le, mégpedig a bátyám szobáját rendeztük be hozzá. Az operatőr és a vágó is Gulliver volt, a szereplőket a barátaink alakították, és édesanyánk is szerepelt a filmben. A főszerepet egy volt barátom vállalta el, a hangját pedig Gulliver kölcsönözte neki -- sorolta a filmet rendező és a forgatókönyvet is író Mariann.

- A cél az volt, hogy fiatalok szólítsák meg a fiatalokat, hiszen ez a korosztály a leginkább érintett ebben a témában – fogalmazta meg Gulliver.

Hogy ez mennyire sikeres volt, te magad is megítélheted. Nézd meg a kisfilmet:

A kőbányai művelődési központban vette át a testvérpáros a díjat, ami mellé egy kamerát kaptak.
- Az eredményhirdetésen a BRFK Bűnmegelőzési Osztályától jelen volt egy olyan szakember, aki már évek óta foglalkozik a drogprevencióval. Ő mesélte, hogy a főnöke ült az irodájában, nézte a filmünket, és egyszer csak felkiáltott: gyere, ezt neked is látnod kell! Ment, és ugyanazt gondolta, mint a főnöke: megvan az első helyezett. Aztán a díjkiosztón is elmondták, hogy egyértelmű volt az első díj, a zsűri egyöntetűen minket szavazott a legjobbnak – mesélte Gulliver.

A teljes beszélgetést keresd a fenti menüsorban az OVTV fül alatt a Paletta június 3-ai  adásában.



  • Kitelepült orosházi

    Gyerekek, ez baromi jó. Ilyen prevenció kell ide, nem a szcientológusok marketingmaratonja.
    Gratulálok! Megérdemeltétek a díjat. Remélem tanul tőletek a BRFK! :)

  • fff

    A film nem rossz csak kár, hogy túl nagy lett tőle a csaj arca.

  • eremi

    Hali , én már nem vagyok egy mai csibe , de annyira letaglózott a film , hogy látva ezt a megborzongató illúziót , ezután sem kóstolom meg a drogot…persze hogy az itélet jogos az első díjra. Többet ér minden lamentálásnál. Lám a fiatalnak is adott , és elvett a drog.

  • eremi

    De most is a Quimby húzza a fülcsimbe , imádom Őket.

  • Péter

    Egyszerűen el lehetne intézni ezt. Terjesztő tényleges életfogytiglan,olyan körülmények közt,hogy ne éljen 2 évnél tovább a társadalom nyakán. Fogyasztóknak meg először 1 év kényszermunka pl:kőbányában kézi fejtés. Ha visszaesik minimum duplázni a büntetését.

  • Kitelepült orosházi

    Péter, komolyan azt gondolod, hogy a büntetéssel meg lehet ezt oldani? Az alkoholnál is kiválóan bevált Amerikában a 30-as években ugye?
    Inkább el kellene mondani a fiataloknak mi ez kicsit bővebben, mint, hogy a “a drog rossz ééértem?”. Nem hazudozni meg rémisztgetni meg börtönnel fenyegetni. És ezt nagyon jól megoldották a fenti filmben.

  • Miszter

    Hol éltek ti úristen…már nagyon régen kiment a divatból az “elrettentő” példa,mert mindenki leszarja kb,és inkább kíváncsiak lesznek tőle az emberek minthogy tényleg legyen valami hatása is pfff..

  • péter

    Kitelepült orosházi és Miszter nem elrettentú példa kell hanem kigyomlálni ezeket a szemeteket. Nekem ne mondja senki,hogy a drogos vagy az alkoholizmus betegség! Ha egy kicsit is gondolkodnál tudnád miért mondom azt,hogy nagyságrendekkel szigorűbban lépnék fel ellenük mint ahogy most teszik. Miből lesz egy kemény drogosnak napi több 10.000 forintja szükséglete fedezésére hosszútávon? Egyértelműen bűnözésből. Kirepült orosházi és Miszter Írtátok,hogy a gyerekekkel el kell beszélgetni,hogy miért rossz a drog,és hogy a büntetés nem megoldás.Szerintetek nem tudják? Nem mondja nekik minden szülő,tanár? Hiddjétek el a mai tizenévesek jobban képben vannak a drogokkal kapcsolatban minden téren mint mi voltunk. Szerintetek jó szóval fel lehetne számolni a drogot? Ha igen nagyon naiv liberális agy mosott,esetleg drogosok lehettek.

  • hullasohaj

    drog forever!!!

  • Kitelepült orosházi

    Péter, kezdjük azzal, hogy a büntetés nem működik. Nem rettenti el az embereket. Ez tény. Nagyon jól látszik hogy, a tiltás sehol sem vált be, csak viszi a pénzt, de eredményt nem hoz. Ahol legálisak a szerek, ott kevesebben használják. Olvass utána. Nem véletlenül megy a legalizáció irányába Amerika és nyugat Európa is. A cseheket is ellepték a drogosok, ugye? :)
    A másik pedig a rossz prevenciós propaganda. Alapvető hibák vannak benne, egy tizenéves a mindennapi tapasztalataiból általában ellentétes információt szerez, mint ami a füzetekben van, meg amit a rendőr bácsi mond ofői órán. Ezért nem is hiszi el, amit mondanak neki. Kiröhögi. Tudja, hogy egy része hülyeség, ezért nem hiszi el azt sem, ami igaz belőle. Meg minek higgyen el bármit is olyan embernek, akinek láthatóan lövése sincs az egészről, és hülyeségeket beszél össze-vissza. Normális, őszinte prevenciós propaganda kell, nem fenyegetés (mert a jelenlegi ebből áll nagyrészt).

    Egyébként nem lehet felszámolni a kábítószerhasználatot jó szóval sem. Sehogy nem lehet. Ebbe bele kéne már törődni. Őszinte tájékoztatással, normális prevencióval, legalizációval (furán hangzik nem?) lehet csökkenteni a droghasználók számát, és az ártalmakat (lásd például svájci heroinprogram, vagy portugál kenderlegalizáció), de ezt felszámolni sosem fogja senki. Büntetéssel meg főleg nem. Ott sem sikerült, ahol csonkolás vagy halál jár érte.

    Ha azt hiszed, hogy a drogmentes világ elérhető akkor nagyon naív ember vagy.

  • hullasohaj

    A VALÓSÁG AZOKNAK VALÓ AKIK NEM BIRJÁK A KÁBITÓSZERT!!!

  • ugyanmááá

    Én egyébként nem értem, miért nem tudják egyesek elképzelni az életüket önrombolás nélkül- a pia meg a drog ( és én idesorolnám a bagót is) nem old meg semmit. Ezt családon belül kellene megértetni a fiatalokkal, ahol ezt a példát látják a gyerekek- anyuka pl szoptatás közben is cigizik, a gyerek előtt hullarészegen tántorog, ott hiába minden kisfilm, minden felvilágosítás.
    Akinek ez a film szól, az úgyse fogja megnézni, még elvenné az “étvágyát” a főszereplő srác családja is boldog lehet, hogy ilyen zombiként látja viszont az amúgy elég jókülsejű fiút. Remélem, a tv nem fogja leadni, vagy ha igen, majd megmagyarázza nagymamának-nagypapának, hogy jaj, hát ez csak egy roppant karitatív kisfilm, én nem szoktam így kinézni.

  • Csikkes

    A kamerát eladták és elfüvezték az árát. :)
    Tudtok élni wazze.
    De komolyra fordítva a szót. Nem rossz a film. Nagyon túl lett dramatizálva de még elbírja. Törvénnyel nem lehet megakadályozni a kábszi kereskedelmet. Mivel egy ördögi kör . Munkát ad a rendőröknek , nagy pénz van benne a kereskedőknek, stb. Én is a családban való megoldást tartom helyesnek. Ha meg van a megfelelő nevelés a megfelelő családi összhang és szeretet, akkor nem kell félni az ilyen dolgoktól. Szerintem. De ez csak az én véleményem.

  • Kitelepült orosházi

    Csikkesnek igaza van, úgy kell a gyereket nevelni, hogy elég információja legyen ahhoz, hogy ne másszon bele zűrös dolgokba. De ez nem mindig és mindenkinek sikerül, bármennyire is szeretné.
    Viszont ha valaki a padlón van, arra ne az legyen már a társadalom válasza, hogy rúgjunk bele még egyet, és akkor majd a többi nem lesz ilyen. Dehogynem lesz.
    Van aki azt gondolja, hogy azért lesz valaki problémás droghasználó, mert az akar lenni…?

  • irgumburgum

    Szerintem felesleges ennyire kisarkitani a dolgot. Az alkohol is drog ahogy (nagyon helyesen) a film elejen elmondjak. A kave is az a cigi is meg a csoki is ha raszoksz. MIndenki drogos a vilagon. Valaki ezt tolja valaki azt tolja a szervezet meg reagal mindenfele hormonokkal jutalmaz (igen a dugasra is ra lehet szokni!) es ettol meg minden rendben is vagyon. A baj ott kezdodik amikor a kivant drog fontosabb mint az eleted. Ekkor leszel kover, nimfoman, alkoholista, fuves, kokszos, ekis stb… Ha kepes vagy ezeket kordaban tartani (pl. nem iszol meg napi 8 kavet akarmilyen jol is esik mert abba TUTI hogy beledoglesz hosszu tavon) akkor miert ne tedd? A te eleted. Tudd hogy mi mivel jar igy az informalas hasznos – de felnott emberkent hadd valaszd mar meg hogy mit teszel es mit nem (ameddig ezzel mast nem zavarsz nyilvan).

  • weh
Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.