- hirdetés -

Az orosházi kézis lányok ötödikek lettek, a focista fiúk nyolcadik helyen végeztek az Diákolimpia országos döntőjében.
Pécsett rendezték meg a Diákolimpia III. korcsoportos labdajáték-döntőit, ahol négy sportágban – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda – mérték össze tudásukat a sportoló fiatalok. Orosháza Város Általános Iskoláját a leány kézilabdázók és a labdarúgó fiúk képviselték az országos fináléban.

Kézis lányok

A kézis lányok döntőjében nyolc együttes két négyes csoportban mérkőzött a helyezésekért. Az Orosháza először a Jászberény gárdájával találkozott, akiket jó játékkal, magabiztosan győztek le. A folytatásban a későbbi bajnok Mecseknádasd csapata volt az ellenfél, akikkel szemben egy darabig szépen helytálltak a lányok, ám a fizikai erőfölényben lévő baranyai együttes a második játékrészben felőrölte a tartalékosan felálló, két alapemberüket nélkülöző orosháziak ellenállását.
A harmadik csoportmérkőzésen ismét nehéz ellenféllel kellett megküzdenie csapatunknak, a győri Gárdonyi hozta is a papírformát és komolyabb nehézség nélkül győzte le az Orosházát.
Csoportjukban így harmadikként végeztek a lányok, és a helyosztó találkozón az ötödik helyért játszhattak. A Pilisvörösvár együttesét szép játékkal, dicséretes teljesítménnyel múlták felül az orosháziak, akik ezzel a diadallal az ötödik helynek örülhettek.
Papp Mihály testnevelő: – A felkészülést sajnos több tényező akadályozta, de ezen nehézségeket felülmúlva végig egységes játékot mutatott a csapat. Az elért ötödik hely az egész évi edzésmunka és játék megkoronázása, a sikert a csapat edzőjének, Gyarmati Nórának, valamint a hiányzó, sérült játékosoknak ajánljuk.
Csoportmérkőzések:
Orosháza – Jászberény 21-16 (9-9)
Góllövők: Szűcs D. 9, Antal D. 5, Borbély F., Zvolenszky N. 3-3, Mészáros Á. 1.
Mecseknádasd – Orosháza 27-16 (12-8)
Góllövők: Szűcs D. 9, Antal D. 3, Kenyeres B. 2, Zvolenszky N., Mészáros Á. 1-1.
Orosháza – Győr, Gárdonyi 7-19 (4-10)
Góllövők: Zvolenszky N. 3, Antal D. 2, Dobos D., Szűcs D. 1-1.
Az 5. helyért:
Orosháza – Pilisvörösvár 23-14 (13-9)
Góllövők: Antal D. 7, Szűcs D. 6, Kenyeres B. 4, Zvolenszky N. 3, Tornyi-Molnár A. 2, Mészáros Á. 1.

Orosháza Város Általános Iskolájának csapata: Szaszkó Szabina, Zsedényi Eszter (kapusok), Antal Dorina, Balogh Vanessza, Borbély Fruzsina, Borgulya Alexandra, Dobos Dominika, Kenyeres Barbara, Mészáros Ágnes, Szűcs Dalma, Tornyi-Molnár Adrienn, Zvolenszky Nóra.
Edző: Gyarmati Nóra. Testnevelő: Papp Mihály.

Balról a focisták, jobbról a kézisek (Fotó: Zsedényi Péter)
Balról a focisták, jobbról a kézisek (Fotó: Zsedényi Péter)

Focista fiúk

A focistáknál húsz csapat négy csoportban küzdött a legjobb nyolc közé kerülésért. Az orosháziak három győzelemmel és egy vereséggel a csoport élén végeztek. Sajnos az utolsó csoportmérkőzésen két meghatározó játékos is megsérült. A nyolc között két vereséget szenvedett el a csapat, így a hetedik-nyolcadik helyért játszhatott a Szeged gárdájával. 1-1-es végeredmény után a büntetőpárbajban sajnos alulmaradtak az orosházi fiúk, ezzel a nyolcadik helyen végeztek. A minimum elvárást teljesítette a csapat, de egy kis odafigyeléssel és nyugodtabb háttérrel jobb eredményre is képesek lettek volna.
Keresztes István edző: – Ott folytattuk, ahol a bajnokságban abbahagytuk: jó játék, fantasztikus csapatmunka és csapategység. Összességében dicséret illeti a srácokat, mert városunkat fociban hosszú évek óta senki nem képviselte az országos döntőben. Ezúton szeretnék gratulálni a kézis lányok ötödik helyéhez.
Csoportmérkőzések:
Orosháza – Sátoraljaújhely 2-0
Góllövők: Simon B., Szemenyei I.
Orosháza – Kozármisleny 2-1
Góllövők: Simon B., Szemenyei I.
Orosháza – Hatvan 2-0
Góllövők: Grecsó B., Szemenyei I.
Orosháza – Felcsút 0-1
Legjobb nyolc között:
Orosháza – Keréktelki 0-5
Orosháza – Szombathely 1-2
Góllövő: Szemenyei I.
Orosháza – Szeged 1-1
Góllövő: Szemenyei I.

Orosháza Város Általános Iskolájának csapata: Kovács Ábel, Pocsai Richárd (kapusok), Darida Ádám, Dudás Patrik, Fekete Norbert, Grecsó Bence, Ivanics Zsolt, Kasuba Dániel, Kukovecz Dávid, Lustyik Levente, Simon Boldizsár, Simon Róbert, Szemenyei István.
Edző: Keresztes István. Testnevelő: Földesi Róbert.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.