Nem ismerik saját kultúrájukat

A cigányság kulturális értékeinek közvetítése volt a cél annak a 10 foglalkozásból álló programsorozatnak, melyen 35 roma és nem roma gyermek vett részt. A projekt véget ért, a tapasztalatokról tartottak tájékoztatót.

A tematikus foglalkozássorozat egy nyertes TÁMOP-os pályázatnak köszönhetően valósult meg, s legfontosabb célja a cigányság kulturális értékeinek közvetítése személyes találkozásokkal, cigány és nem cigány pedagógusokkal, előadókkal.

Közösségépítés

A 10 foglalkozásból álló sorozatnak otthont adó múzeumban május 21-én tartottak tájékoztatót a programról. Rózsa Zoltán igazgató elmondta, mai magyar társadalmunkban szükség van a megújulásra, ezt hivatott szolgálni ez a program is. A legfontosabb, hogy kommunikálni tudjunk, hiszen aki nem tud kommunikálni, az nem tud eligazodni ebben a világban.

Ha ma Magyarországon a cigányságról beszélünk, azt kell látnunk, hogy többségük nem ismeri jól kellően saját kultúráját, ezért nagyon nehezen tudnak eligazodni megváltozott világunkban. A hétmillió forintból megvalósuló program múlt évben indult útjára, ennek volt része a tematikus foglalkozássorozat. Rózsa Zoltán hangsúlyozta, hogy mindenképpen lesz folytatás.

A gyerekek megismerték egymást és kultúrájukat

A gyerekek ismerkedtek egymással és a különböző kultúrákkal (Fotó: Rajkiné Hischi Mária)

Rajkiné Hichsi Mária projektgazda elmondta, a foglalkozások témái között szerepelt a cigányok eredete, vándorlása, családi életük és szokásaik, ősi cigány mesterségek, cigány irodalom és nyelv, festészet, zene, hitélet, hiedelemvilág, babona, étkezési szokások. A gyerekek számára a programot az tette különlegessé, hogy múltjuk megismeréséhez felhasználták modern korunk technikai vívmányát, az interaktív táblát.

– A program nagyon hasznos volt a gyerekek számára. Egyrészt gyarapították ismereteiket, erősítették identitástudatukat és fontos közösségépítő szerepe is volt – összegzett Rajkiné.

Aki azt is megosztotta velünk, sajnálatosnak tartja, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat a meghívás ellenére egy foglalkozásra sem jött el. Véleménye szerint, ezzel a hozzáállással nehéz lesz a jövőben bármit is tenni. Nem csak a programban résztvevő gyerek számára jövőképet megfogalmazni, hanem a cigány helyzet javításának lehetőségeiről eszmecserét folytatni.

A programban részt vett Rózsa, Zoltán, Erostyák Zoltán, Rajkiné Hichsi Mária, Balogh Zsigmond, Dimákné Zsoldi Katalin, Tengerics Éva és Vesho Farkas Zoltán.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás