- hirdetés -

A virágok és fák kiültetése nagyrészt már megtörtént városunkban. Azonban az időjárás miatt a munkálatok sokszor megakadtak, és a lopások száma sem csökkent.
Magon Péter kertészmérnök, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kertészeti ágazatának vezetője tájékoztatta az OrosCafét arról, milyen munkálatokon vannak túl április óta a társaság dolgozói, valamint milyen nehézségekkel kerültek szembe az idő lehűlése, a rengeteg csapadék, valamint a lopások miatt.

Virágzik a város – ha nem lopják a virágokat

Hova ültették már ki a növényeket?

Április legvégén kezdtük el az egynyári növények kiültetését. A kultúrház előtti ágyásoktól indultunk, aztán pedig a Dózsa György utcán, a volt könyvtárépület előtt folytattuk a munkát. Utána ígéretünkhöz híven haladtunk volna tovább a városban, de a rengeteg csapadék, valamint a jégeső korlátozott bennünket ebben.
Van valamilyen újítás az előző évekhez képest?
Az egynyáriaknál egy kis újítás történt, ugyanis virágtornyokat helyeztünk ki, amik begóniákkal lettek beültetve. Ezeket az Árpád kertben és a Polgármesteri Hivatal előtt helyeztük el. Most fejeztük be a Rákóczi úton a tízemeletesekkel szemben a kerékpárút melletti fatelepítést is, ide ugyanis gömbszileket helyeztünk ki. A Kossuth utcán is hamarosan elültjük a cserjéket, azonban itt még folynak az előkészületek.

Az új virágállványok már a várost szépítik (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Az új virágtornyok már a várost szépítik (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Az időjárás gátolja a munka további menetét?
Igen, mert május második vagy harmadik hetére már ki kellett volna ültetni az egynyáriakat. De a borzasztó sok csapadék miatt ezt nem sikerült megoldani, ugyanis a sárban egyszerűen nem lehet dolgozni.
Az erős lehűlés veszélyezteti a már kiültetett virágokat?
Annyiban, hogy például a begóniafélék nagyon meleg igényesek, és képesek ebben a hűvösben megrekedni a növekedésben, és aztán már nagyon nehezen indulnak újra. Az időjárás viszontagságai ellenére azonban maradunk a tervezett növényeknél. Amint nem esik az eső, folytatjuk a kiültetéseket.
Történt-e már rongálás, illetve lopás?
Sajnos igen, mint minden évben. A művelődési ház elöl a kiültetést követő első reggelen már jó néhány darab virágot elvittek. Ezeket gyorsan pótoltuk. Azóta azon kívül, hogy autóval itt-ott ráállnak a virágágyás szélére, más rongálás vagy lopás nem történt azon a területen. Azonban a volt könyvtárépületnél más a helyzet. A kiültetett muskátlik közül másnapra az összes eltűnt.

Szigorúbb büntetés

Csizmadia Gergely, a Városüzemeltetési Zrt. gazdasági igazgatója nyilatkozott arról, miben látják a lopások ellenszerét.
– Amennyiben a leendő kormány beváltja ígéreteit a szabálysértésekkel kapcsolatban, ami a kis értékű elkövetéseket érinti, reményeink szerint kevesebb lesz a köztéri lopások száma. Ugyanis ilyen esetek halmozódása után sokkal szigorúbb büntetésre számíthat majd az elkövető – mondta.

A lakosság segítségét is kérik! Aki azt észleli, hogy nem a városüzemeltetés mellényes ruhában ott dolgozó kollégái tesznek-vesznek a növények között, akkor azt jelezze a rendőrségnek, vagy a Városüzemeltetési Zrt-nek, a 06/68 512-460-os telefonszámon. Pénzbüntetéssel számolhat az, aki ilyen szabálysértést követ el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.