- hirdetés -

Egy tucat néptánc csoport ropta az Eötvös téren szombaton délelőtt, az ötödik alkalommal megrendezett Tavaszváró Pünkösdölő fesztiválon. Az Eötvös iskola ezen eseménye is bizonyítja: élen járnak a hagyományőrzésben, a felkészítőkön kívül sok pedagógus vette ki részét a szervezésből. Talán ennek is tudható be, hogy egyre több csoport vesz részt a találkozón, és tartja fontosnak, hogy pünkösdi hagyományainkat ápolja. Sőt, ezen túlmenően is megőrizze és tovább adja népi értékeink zenés, táncos elemeit.

Több csoport felkészítése is Orbánné Kovács Ilona nevéhez kötődik: a Rezeda (Székács József Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), a Kaláris és Kiskaláris (Eötvös József Tagintézmény), a Napsugár (Székkutas), sőt a Pedagógus Amatőr Néptánc csoport szakmai irányítását is vállalja. Emellett az Eötvös iskolában tanítóként is dolgozik, elismerésre méltó, ahogyan ennyi gyermekhez kötődő munkáját végzi.

A műsorban felléptek az Ifjúság úti Óvoda Sziporkák csoportja is, valamint a Székács iskola 2. a osztálya, a József Attila Székhelyintézmény 4. a osztálya, és egy romatáncokat bemutató csoport is, a Chiriklyi (Kismadár).

Pusztainé Szabó Margit főigazgató kérdésünkre elmondta: az egész intézményben kiemelten kezelik a helyi identitás megerősítését, és a valódi értékek átadását. A felkészítő pedagógusok egyetértettek abban is, hogy a gyermekek révén a szülők is közvetett módon kapcsolatba kerülnek olyan ritmusokkal, amelyek őseinktől maradtak ránk, de amelyek családon keresztül történő átadása mára megszűnt, az intézmények véve át ezt a szerepet.

A gyerekek a régi szokásokat (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A gyerekek megismerik a régi szokásokat (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Nagyszalontáról egy uniós pályázati kapcsolatfelvétel folytán érkeztek iskolások a pünkösdölőre. A vendégek örömmel jöttek, és a jövőben azt tervezik, hogy vendégül látják az orosháziakat is, hogy szorosabbra fűzhessék a kulturális kapcsolatokat. A csoportvezetők évekkel ezelőtt szinte a diákokkal egy időben kezdték a néptánc tanulását, Szegedről hívtak szakmai segítséget, ezzel biztosítva a színvonalas koreográfiákat.

A felújítás alatt álló Eötvös iskola előtti téren a délelőtt során népi kézművesek is bemutatkoztak, kürtőskalács illata csábította a nézőket, akik jórészt a fellépők szüleiből kerültek ki. Talán ez a rendezvény is megérett arra, hogy túlnőjön az iskolások korosztályán, és felnőtt példákat mutasson a tánc művelésére, a néptánc szeretetére (mint ahogyan a táncoló pedagógusokat most is kiemelt figyelem kísérte.)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.