- hirdetés -

A Vörösmarty Mihály tagintézmény hatodikosai öt napot töltöttek az erdei iskolában, ahol különleges körülmények között tanulhattak.
Természetről csak a természetben lehet igazán tanulni. Ezt szolgálja az erdei iskola is, melyet hat évvel ezelőtt indított útjára a Vörösmarty iskola, Horváth Antal és Orosz László pedagógusok közreműködésével. A hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető iskolába hatodik osztályos tanulók jelentkezhetnek, önkéntes alapon, helyszíne Gyula-Városerdő.

Bátorságpróba, hajnali vadles

Az élő, természetes környezet megismerése mellett a szervezők a gyermekek környezettudatos magatartásának kialakítására is törekednek. Idén 37 tanuló választotta az erdőt iskolájának helyszínéül. A gyerekek élménybeszámolójuk során elmondták, az öt nap alatt jobban megismerhették az erdőt, a növényeket, állatokat. Az erdei iskola alkalmat adott arra is, hogy új barátságok szövődjenek. Az időjárás is kedvező volt, hiszen csak az első nap esett az eső, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy végigmenjenek a Galagonya tanösvényen.

A diákok sokat tanultak a természettől (Fotó: Vörösmarty iskola)
A diákok sokat tanultak a természettől (Fotó: Vörösmarty iskola)
Kipróbálhatták tájékozódó képességüket egy érdekes vetélkedő alkalmával, majd „éjszakai” bátorságpróbán is részt vettek, ahol sötétedés után zseblámpával barangoltak az erdőben. A hajnali vadlesen nemcsak nyulakat, őzeket, de dámszarvast is sikerült távcső végre kapni. A modulfoglalkozásokon az elméleti tudás mellett saját tapasztalaton alapuló ismeretekre is szert tettek. Az erdei iskola utolsó napján a tanulók megszerzett tudásukról adtak számot egy csapatverseny keretében. A legjobbak értékes könyveket, CD-t, képeslapokat kaptak ajándékba.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.