“Alapítunk egy zenekart. Leszel a gitáros?” “Nem tudok gitározni, és nincs is gitárom.” “Nem gond.” Valahogy így indult a Vízió zenekar.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
A PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) program hamarosan véget ér. Az utolsó előtti koncertet az orosházi Vízió zenekar adta április 16-án a művelődési házban. A banda öt tagból áll: Kovács Zoltán (billentyűs), Törköly József (billentyűs, énekes), Zsedényi Péter (basszusgitáros), Kecskeméti Imre (szólógitáros, énekes), Sárecz Viktor (dobos).
A koncert előtt Zsedényi Péterrel és Kecskeméti Imrével beszélgettünk az elmúlt majd 30 évről.
Mikor és milyen indíttatásból indult el a zenekar?
Imre: Hogy milyen indíttatásból? Ez egy érdekes dolog. Valahogy úgy érzi az ember, hogy csinálnia kell valamit. A Vízió zenekar konkrétan úgy indult, hogy volt egy presszó a kultúrházban, és hülyéskedtünk egy este a barátaimmal, hogy csinálni kellene egy zenekart. De akkor nem is gondoltuk ezt komolyan. Majd körülbelül egy-két hét múlva az utcán megszólított egy srác – ő volt Lázár Péter – hogy szervez egy zenekart és úgy hallotta, hogy én egy gitáros vagyok, így ha van kedvem hozzá, akkor zenélhetnénk együtt. Mondtam neki, hogy csak egy probléma van, hogy bár hegedülni tanultam, de gitározni nem tudok, és nincs is gitárom. Azt mondta, hogy ez nem gond, vegyek egyet és kezdjek el tanulni. Már a nevet is kitalálta: Vízió. Ez 1982-ben volt. Így tehát igazából Lázár Péter az alapítója a zenekarnak. Ő aztán 1983-ban kilépett a bandából, de az akkori billentyűsünkkel mi mégis úgy gondoltuk, hogy folytatjuk.
A 28 év mennyire volt folyamatos a zenekar életében?
Péter: Ez az idő nagyon sok szünettel telt el. Volt, amikor több évet kihagytunk. Én valójában csak 1990-ben csatlakoztam a csapathoz többszöri tagcserék után. De ez a húsz év is az aktív zenélést illetően csupán 3-4 évet jelentett.
Csak a zene van (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A zenekar stílusa mennyire volt állandó a majd három évtized során?
Imre: Egyikünk sem tudott énekelni, és nem is nagyon volt kedvünk hozzá. De szerettük azt a fajta instrumentális zenét, amit akkoriban az East játszott, és valójában mi is ehhez hasonlót csináltunk. És ezt is folytattuk egészen addig, míg itt a kultúrházban volt egy koncert, és az egyik ismerősöm azt mondta, hogy hát jó ez a zene, csak kellene ide egy énekes. Bár az hozzátartozik, hogy én akkor már énekeltem ezen a koncerten, csak ugye… nem igazán volt jó. És ő akkor szólt Törköly Jocónak, aki csatlakozott hozzánk, és ettől kezdve van ének is a Vízióban.
A technikai fejlesztésre mekkora hangsúlyt fektettetek?
Péter: Annyira fejlett a technika, mint amennyire egy évente néhányszor összejövő zenekar számára ez szükséges. Mindenkinek megvan a maga kis felszerelése, saját hangszere, amit egy évben párszor leporolunk. Amikor felkészülünk egy-egy koncertre, akkor előtte elővesszük őket és próbálunk.
Milyen szerepe van a koncerteken a vetítéseknek?
Imre: Ezek kiegészítik a zenei részeket. A dalok vázlatosan az emberiség történetéről, az emberek fejlődéséről szólnak. Ezeket a koncerteken azonban sokkal jobban a diák határozták meg, mint a zene. Akkoriban még, – mikor ez elindult – instrumentális zenét játszottunk, és szöveg nélkül nehéz volt elmesélni ezt a fejlődést. Valójában ezért használtuk a képeket.
A lelkesedés csökkent valamennyire az évek folyamán?
Péter: Ha csökkent volna, akkor nem csinálnánk.
Imre: Nálam ez nagyon változó. Volt, hogy hét évig nem is fogtam gitárt. Néhány évvel ezelőtt vettem elő újra. Igazából ennek Szikoráné Dénes Katalin volt az oka, hiszen ő keresett meg akkoriban minket, hogy lesz a Retro-fesztivál, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk fellépni. És úgy néz ki, hogy volt.
A mai napig születnek dalok?
Péter: Most is csak saját számokat játszunk. Imre az egyik zeneszerzőnk. A mai fellépésre is több új dallal készültünk.
Az est után megtudtuk, hogy Törköly József számára ez volt az utolsó fellépés a Vízió zenekarral. A későbbiekben esetleg vendégzenészként fog majd szerepelni a koncerteken.