- hirdetés -

A kieső helyen álló orosházi női csapat hatalmas csatában legyőzte a jelenlegi harmadik Gyöngyös együttesét.
Orosháza-Gyopárosfürdő KSC – GyöngyösiFKK 32 – 31 (15-16)
NBI/B-s női kézilabda mérkőzés, Orosháza Eötvös csarnok, 200 néző.
Vezette: Szécsi Mihály – Szőke István.

Orosháza : MÉSZÁROS – Fazekas 1, Kovács B. 2, Ancsin T. 2, RÓZSA 6, SUCH 7, Ancsin K. 3. cs.: Gyarmati (kapus), Németh 2, Bodrogi 1, KRÁNITZ A. 3, Kránitz Sz, Krivik, JUHÁSZ 5.
Edző: Mikus István.

Az ellenfél legjobb dobói: Halász 11, Körösi 6 gól
A mérkőzés előtt az elnökség virágcsokorral köszöntötte visszavonulásuk előtti utolsó mérkőzésüket játszó játékosait, Gyarmati Nórát és Ancsin Katit.
A meccsre vonatkozó előjelek nem voltak túl biztatóak, hisz a kieső helyen álló, 16 pontos Orosháza fogadta a tabella 3. helyén tanyázó, 32 pontos gyöngyösieket. Nagy és nehéz feladat várt tehát a lányokra, de mint kiderült, nem lehetetlen.
Mindkét együttes nagy vehemenciával vetette magát a játékba. Bár a vendég támadások nagyobb sebességgel gördültek, egy gólnál nagyobb különbség nem alakult ki az első játékrészben a két csapat közt. Ebben nagy szerepe volt a hazai hálóőrnek, a végig remekelő Mészáros Melindának, aki a védelem kapitulációja esetén sok lövést és ziccert hárított. Sajna, ebben az időszakban sok bosszantó hiba csúszott az orosházi támadásokba. Több előkészítetlenül fölé lőtt, vagy épp lépéshibáért elvett labda miatt nem sikerült előnyre szert tenni. Fej-fej mellett haladtak a csapatok (10. perc 6-6, 20. perc 12-11).
A félidő végére az addig a hazai játékot szervező Rózsa Vera külön őrzőt kapott, de ez sem borította fel az addigi rendet. Maradt a gólra-gól és az iksz körüli eredmény(25. perc 13-13). A hajrá a vendégeknek sikerült jobban, így egygólos előnnyel várhatták a folytatást.

A meccs két hőse: Mészáros Melinda és Juhász Dalma (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
A meccs két hőse: Mészáros Melinda és Juhász Dalma (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
A második játékrészben hullámzóbbá vált a játék. Az első öt percben még folytatódott az adok-kapok, azután azonban – a meccs folyamán először – három góllal megléptek a vendégek (40. perc 20-23). Jött azonban a hazai rohamok sora és a 45. percben már 24-23 volt ide. Ekkor sajnálatos eset történt. Egy rossz mozdulat következtében a búcsúmeccsét játszó Ancsin Kati lába letapadt és a kitűnő játékost szakadt Achilles- ínnal, ölben kellett levinni a pályáról.
Ami ezután következett, az minden orosházi szurkoló számára maga volt az öröm. A lányok a következő percekben szinte állva hagyták ellenfelüket (50. perc 28-24). Bekeményítettek védekezésben, elöl pedig betaláltak Kránitz Andi és Juhász Dalma lövései. Mindez persze nem lett volna elég, ha a kapuban Mészáros Melinda nem tartja lehúzva a rolót.  Míg az első félidőben – kis túlzással – ő tartotta meccsben a csapatot, a másodikban jelentős részt vállalt az elhúzásból. Az utolsó öt perchez négygólos hazai előnnyel érkeztek a csapatok. Ekkor a Gyöngyös minden erejét összeszedve kezdett hajrázni és sorra lőtte a gólokat. Jókor jött  azonban a hazaiak 32. egyben Juhász Dalma ötödik találata. A hátralévő 60 másodperc már nem volt elég a vendégek számára az egyenlítéshez.
Mikus István: – Szépen összeállt a csapat a mai estén. Mindenki nagyon akarta a győzelmet és mindenki meg is tett mindent ennek érdekében. Voltak persze hibák, de volt egy remek kapusteljesítmény is.
Molnárné Somoskőy Réka:– A támadások befejezésénél nem voltunk elég határozottak. A mi kapusunk alig találkozott a labdával, az orosházi pedig szinte mindent védett. Ehhez persze kellettek az én játékosaim gyengébb lövései is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.