Páratlan esemény. Sok résztvevő értékelt így utólag a Szentegyházi Gyermekfilharmónia április 18-i koncertjével kapcsolatban. Az evangélikus templom falai talán sosem láttak ilyent: a műsor végén állva tapsoló közönséget, közel ezer embert ennyire egy hullámhosszon, ennyire megtisztulva, fellelkesülve a zene és az őszinte gyermeki tekintetek erejétől.
Mindennek irányítása pedig egy ember kezében összpontosult, a karnagyéban, aki végtelen szeretettel, természetes közvetlenséggel és hitben gyökerező erővel fogta össze a gyermekek hangját, a hangszerek rezdülését – és ezzel a jelenlévők érzéseit is.
– A városalapítási ünnepségsorozat ennél méltóbb módon nem kezdődhetett volna – előlegezte meg a sikert a polgármester. Németh Béla köszöntőjében annak a reményének adott hangot, hogy az ilyen események megerősítik a város lakóit hitükben, amely nélkül ma nem állhatna Orosháza.
Ribár János esperes is szólt az egybegyűltekhez, valamint Mák Imre, az Orosházi Rotary Club elnöke, aki a szervezés oroszlánrészét is vállalta. A Rotary volt az a szervezet, amely az evangélikus egyházzal, a művelődési központtal – Pusztai Lajos vezetésével-, valamint az önkormányzat támogatása mellett megvalósította ezt a nagyszerű tervet. Sok orosházi család is szerepet kapott a közös ünneplésben, azzal, hogy vendégül látta a fellépő 140 gyermeket és 10 kísérőt, talán hosszabb távra is megalapozva a határon túli kapcsolatát. Néhányukat ez a találkozás ösztönözhet arra, hogy eljutnak majd a Hargitára, és a legmagasabban fekvő magyar kisvárosába.
httpv://www.youtube.com/watch?v=Qk5LU3KrIho&feature=player_embedded
Mint Ribár János is említette: egy spiritus rector (szellemi vezető) nélkül ez nem működne. Haáz Sándor zenetanár valóban az. Elhangzott, hogy Szentegyházán nincs zeneiskola, amatőr zenészek, és énekelni szerető gyerekek alkotják a híres együttest, amely bejárta a világot. Tagjainak száma 1983-as alakulása óta állandó, összetétele annyiban változott csupán, hogy mára az egykori tagok édesanyaként küldik énekelni, muzsikálni csemetéiket. Ha a „szénacsináláskor” felsérti is a favilla a kis tenyereket, akkor is gyakorolnak, és mire ezek a sorok megjelennek, ők újra iskolapadban ülnek, mert az éjszakai utazás, és a hajnali érkezés után – amint a honlapon olvasom – kedden kötelező 8 órára iskolába menni a Fili tagjainak. (Hétfőn Temesváron, a Bánsági Napok keretében léptek fel.)
A filharmónia szó elsőre talán túl komolynak tűnik, mögötte mégis annyi játékosság, derű és vidámság volt, ami egy percre sem engedte feledtetni, hogy GYERMEKEKRŐL van szó. Még akkor is, ha a csapatot jellemző fegyelem felnőttes dolog. Mintha ezek a gyerekek megtalálták volna a rend értelmét, mint olyan szükségszerűséget, ami eredményre vezet. Nem akármilyen eredményre! Olyan élményekhez juttatja őket, amiben másnak nem lehet része: a zenélés örömét adja nekik, a sok utazást, és a siker nyomán a szűnni nem akaró taps okozta ujjongást. Ha ezt összeadjuk, nem csoda, hogy a karmesteri pálca, mint varázsbot működik, és fölülír minden egyéni érdeket. Az ősi, megtartó erő jelenléte lengte be az egész estét, annak a bizonyosságnak az érzése, hogy van jövő. A koncert utáni vacsora közös asztali imával zárult, majd előkerültek a hangszerek, és táncházzal búcsúztatták a napot, mint a néprajzi könyvekben olvassuk. Haáz Sándor szavai szerint: „Amíg ennyi gyerek szájából harsan fel a Paraszt kantáta, addig csak szép nap virradhat ránk”.
Aki élvezője volt az estnek, írja meg, mi volt a kedvence! Jómagam nehezen választanék, nem szívesen emelnék ki egy műsorszámot sem a többi közül. Természetesen nem tartozik a választhatók közé a Szózat és a Székely Himnusz, ami sokak szemét bepárásította. Abban a reményben köszönjük az élményt a szervezőknek, hogy nem utoljára láttuk a kórust az evangélikus templom falai között.