- hirdetés -

A képviselők e hónapban immár második ülésén 10 nyilvános és 14 zárt napirendi pontot tárgyalnak március 26-án, pénteken 9 órától. Nézzük, milyen érdekességek várnak ránk.
Elsőként a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft 2009-es szakmai és gazdasági beszámolóját tárgyalják, majd megvitatják a 2010-es szerződést is. Ez utóbbiban egész évre 60 millió forintot szavazhatnak meg a művelődési ház működésére.
Orosházán 23 működő alapítvány támogat a város kisebb-nagyobb mértékben. Ezek mindegyike beadta a 2009. évi támogatásról szóló beszámolót és elszámolást, melyet az illetékes bizottság rendben talált. Az előterjesztéseben szerepel a 2010. évi támogatási kérelmük is, melyről döntenek majd a képviselők a második pontban.

Közbeszerzés, egyházi támogatás és Vízművagyon

A harmadik pontban lesz téma a város 2010. évi közbeszerzési terve. A terv tartalmazza az éves megvalósítandó pályázatokat, és azok tervezett összegeit. Igen nagy léptékű beruházások is szerepelnek benne – főtér felújítás, Alföld szálló bontás, fürdőfejlesztés, csatornahálózat építés stb. A terv nem szentírás, ettől eltérhetnek, ha valamelyik beruházás közben változás történik. Azonban ehhez minden esetben testületi felhatalmazás kell.

Az előterjesztések részleteit itt olvashatja el.

Az önkormányzat az utóbbi években támogatja a történelmi egyházakat. 2009-ben 7-7 millió forintot kapott az evangélikus, a katolikus és a református egyház orosházi közössége, melyből jórészt az egyházi épületek felújítását végezték el. Az előterjesztés szerint 2010-ben is ugyanekkora összeget kap mindhárom egyház. Terveik szerint tovább folytatják a felújításokat és modernizációkat az orosházi egyházi épületeken.
Ötödikként kerül terítékre a Vízművek Zrt vagyonátadásáról szóló szándéknyilatkozat. Ez arról szól, hogy sok önkormányzati tulajdonú víziközmű van, melyen a Vízművek Zrt végzett az utóbbi években értéknövelő beruházásokat, és ezeket saját könyveiben, mint bérelt eszközökön végzett beruházást aktivált. Ezt szeretnék most átadni az önkormányzat részére. Azonban több jogtechnikai, adózási és könyvelési kérdés van a témában, melyre még nem érkezett meg minden illetékes hivatal állásfoglalása. Többek között jelen állás szerint Orosházának közel 23 millió forint Áfa terhet jelentene a tranzakció, melyre a városnak nincs pénze, főleg annak tükrében, hogy sok kérdésben nincs egyértelmű állásfoglalás az állami szervektől. Ezért a Vízművek Zrt közgyűlése felé – mely március 31-ig vár állásfoglalást az ügyben Orosházától – csupán szándéknyilatkozatot kívánnak tenni, kérve, hogy a döntést halasszák el egy évvel.
Az előterjesztésben csak a városi víziközművet említik, a közös tulajdonban lévő regionális vezetékekről nem esik szó, pedig az is több száz milliós vagyont jelent Orosháza tekintetében.

Kutyák, tűzoltók és média

Az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület 2010-ben is vállalja a városban lévő kóbor kutyák elhelyezését, azonban az ebek befogását továbbra is a Városüzemeltetési Zrt végzi majd. Az egyesület ezen tevékenyéségére 1.7 millió forintot biztosít – amennyiben megszavazzák ezt a képviselők a hatodik napirendben.

Az OrosCafé.hu pénteken 9 órától képben, hangban és írásban egyaránt közvetíti az ülést. Tartsanak velünk.

Az Iványi Építőmester Kft. az Ipari parkban lévő telephelyének bővítését tervezi, melyhez újabb 1 hektár területet vásárolna. Ezt a város 13 millió forint + Áfa összegért adja el, ha a testület igent mond az előterjesztésre. (7. pont)
A nyolcadik pontban, a tűzoltólaktanya felújítása és a tűzoltók felszerelése lesz a téma. A laktanyát 1953-ban építették, melyen azóta igazán komoly felújítás nem volt. Ezért az állapota mostanra siralmas. A város pályázni kíván, melyben a fűtési rendszert, az elektromos hálózatot korszerűsítenék, emellett a több mint 50 éves nyílászárókat is kicserélnék. A pályázaton maximum 50 millió forintot lehet nyerni, melyhez 20 százalék önerő szükséges. Legjobb esetben is 2010 végén lehet döntés.
Emellett pályáznak arra is, hogy a tűzoltók új egyéni védőfelszerelést kapjanak. Összesen 65 ilyen ruházatra lenne szükség, mely 31 millió forintba kerül. Tervben van az egyik 10 éves tűzoltóautó felújítása is, melynek költsége 35 millió forint. Így összesen 66,2 millió forintos pályázatot kívánnak beadni, melyhez 20 százalékos önrész szükségeltetik – de majd csak 2011-ben.
Az utolsó nyílt napirendi pontban, az OrosCafé.hu-t is üzemeltető Orosházi Média Kft 2009. évi beszámolója és 2010. évi tervezete kerül a képviselők asztalára. Tavaly 48,8 millió forintot kaptunk az önkormányzattól, idén pedig 51 milliót igényeltünk.
Ebből az OrosCafé.hu, az Orosházi Élet című hetilap és az Orosházi Városi TV híranyagainak szerkesztési, tördelési, korrektúrázási, forgatási- és fotó költségeit, a tartalom előállításához szükséges eszközök bérlésének költségeit, valamint a tartalom előállításakor felmerülő egyéb szolgáltatások költségeit fedezzük 35,3 millió forintért. Ehhez jönnek a bérek járulékai 4,6 millió forinttal és az Orosházi Élet nyomdai, terjesztési, szállítási költségei 11,1 millió forinttal.
Ezt követően zárt ülés lesz, ahol döntenek többek között több szociális bérlakás bérlőkijelöléséről. Emellett eldől, ki lesz Orosháza Város Díszpolgára 2010-ben, kik kapnak Orosháza Városért kitüntetést. Megvitatják, ki nyeri el idén a Dr. László Elek Díjat Orosháza Egészségügyéért, A Thék Endre Díjat Orosháza Gazdaságáért, és odaítélik az Orosháza Város Sportjáért kitüntetéseket is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.