- hirdetés -

Sorozatunkban minden párt jelöltjétől kértünk egy bemutatkozó szöveget és egy fotót. Az LMP, a Munkáspárt, az MDF, a Jobbik, az MSZP és a Fidesz jelöltjének bemutatkozását folyamatosan tesszük közzé. Lehetőséget biztosítottunk a Civil Mozgalom képviselőjének is, ám ő többszöri megkeresésünk ellenére sem reagált.
Tisztelt Választópolgár!
Varga Zoltán vagyok, 57 éves, nős, két gyermek édesapja. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szereztem vegyipari gépész üzemmérnöki, szakmérnöki, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán mérnök-közgazdász diplomát. Fiatal mérnökként 1979-ben Orosházán kezdtem a pályámat: itt alapítottam családot, itt születtek a gyermekeim, ma is itt élek.

Varga Zoltán
Varga Zoltán
Közel húsz évig dolgoztam az Orosházi Üveggyárban. 1994-től a megyei közgyűlés tagja, majd elnöke lettem, több ciklusban is. Közgyűlési elnökként, parlamenti képviselőként és 2009 tavaszától önkormányzati miniszterként is végig az vezérelt és vezérel, hogy miként tudok otthonomnak, azaz Orosházának és a környező kilenc településnek a lehető legtöbbet segíteni. Az a célom, hogy a térség egyéni országgyűlési képviselőjeként – Fetser János képviselőtársam munkáját folytatva – a következő négy évben is elősegítsem a településeink érezhető fejlődését annak érdekében, hogy minél több helyi álom, helyi terv valósulhasson meg.
Jól ismerem az orosházi kistérség ügyeit és az itt élők problémáit. Nem elvont fogalmakban, tézisekben, vagy számokban gondolkodom, hanem emberekben. Olyan emberekben, akikkel nap mint nap találkozom az utcán, a piacon, a postán vagy Gyopárosfürdőn.
Hiszem, hogy a fejlődésünk és gyarapodásunk ügye nem lehet pártpolitikai kérdés. Hiszem, hogy Orosházának és a környező településeknek határozott és önálló képviseletre van szüksége az Országgyűlésben, ehhez pedig friss erőre és új lendületre van szükség.
Tudom, mire van szüksége Orosházának és a környező 9 településnek. Ahhoz kérem az Ön támogatását, hogy a mi térségünk is nagyobb sebességre kapcsolhasson, és új lendületet vegyen otthonunk fejlődése.
2008-tól a regionális fejlesztési tanács elnökeként tevőlegesen is részt vettem abban, hogy sok sikeres pályázat valósulhatott meg ebben a parlamenti ciklusban a térségünkben. A teljesség igénye nélkül: Orosházán a fürdő egészségturisztikai és energetikai fejlesztése, az Eötvös iskola és az Ifjúság úti óvoda felújítása. Orosháza és Tótkomlós tűzoltói új járműveket kaptak, és önkormányzati miniszterként minden beadott panel-felújítási kérelmet támogattam, így 9 lakóközösség 354 lakása újulhat meg Orosházán.
Kérem, keressen bizalommal az alábbi telefonszámon: (06-20) 517-78-09, vagy küldjön levelet az info@vargazoltan.eu email címre. Postacímem: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. I./2.
Varga Zoltán, az MSZP jelöltje

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.