- hirdetés -

Sorozatunkban minden párt jelöltjétől kértünk egy bemutatkozó szöveget és egy fotót. Az LMP, a Munkáspárt, az MDF, a Jobbik, az MSZP és a Fidesz jelöltjének bemutatkozását folyamatosan tesszük közzé. Lehetőséget biztosítottunk a Civil Mozgalom képviselőjének is, ám ő többszöri megkeresésünk ellenére sem reagált.
Tisztelt orosháziak!
Gál Ferenc vagyok, 1964-ben Orosházán születtem paraszti családban. Pusztaföldváron végeztem az általános iskolát, majd tsz ösztöndíjjal a Tatai Mg. szakmunkásképzőben állattenyésztő szakmunkásvizsgát tettem. Ezután a Pusztaföldvári Lenin Tsz-ben dolgoztam a rendszerváltásig. Majd a rendszerváltás veszteseként, munkanélküliként, biztonsági őr tanfolyamot végeztem. Jelenleg egy biztonságtechnikai cégnél dolgozom vagyonőrként.

Gál Ferenc
Gál Ferenc
A Munkáspárttal 1999-ben kerültem közelebbi kapcsolatba. Ennek a pártnak a programja képviseli immár húsz éve – csak és kizárólag egyedüli baloldali pártként a dolgozókat, a kis- és középvállalkozókat (kényszervállalkozókat), a szövetkezeti parasztságot. Tapasztalatból ismerem a munkanélküli, kiszolgáltatott emberek, a minimálbér árnyékában, szegénységi küszöbön, vagy az ez alatt élők sorsát. Testközelből élem meg a vidék, a falvak tudatos perifériára szorítását, leépítését.
A Munkáspárt KB tagja, megyei elnöke vagyok, és a Békés megyei 6-os számú választókerület képviselő jelöltjeként ennek a pártnak a programját, a dolgozó emberek érdekét akarom képviselni, ha bizalmat kapok.
A Munkáspárt választási programjában a népvagyon visszaszerzését, a korrupt csaló bűnözők számonkérését és munkahelyek teremtését, létbiztonságot akarom megvalósítani. Programomban szerepel a mezőgazdaság területén a föld külföldi kézbe juttatása elleni következetes küzdelem. A magyar parasztság becsületének visszaállítása. Megteremteni a tárgyi feltételeket, a szövetkezés létbiztonságát, az önkéntesség, az esélyegyenlőség, az emberek egymás iránti bizalma alapján.
A piac, az áruértékesítés biztonságát a magyar élelmiszer feldolgozó ipar megteremtését. Fontosnak tartom a környezetvédelmet az élet minden területén. Elsősorban a közösségi tömegközlekedés XXI. századi követelményeinek megfelelően a vasúti mellékvonalak felújítását, újraindítását, a falvak infrastruktúrájának európai színvonalú megvalósítását. Az orosházi déli elkerülő út, a csorvási elkerülő út, a Pusztaközpont-Békéssámson közötti dűlő mielőbbi megépítését, valamint a „dinnye” út, a tótkomlósi út, aradi út felújítását.
Kitörési pontként kell kezelni a turizmust. Fontosnak tartom az oktatás és az egészségügy európai szintű megteremtését. Tisztelt választópolgár, ha egyetért a fenti programmal, és akarja az igazságot, válassza a Munkáspártot!
Gál Ferenc, a Munkáspárt jelöltje

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.