- hirdetés -

Kedden délelőtt röppent fel a hír, hogy a Körös Volán három szakszervezete is sztrájkba lép. A megállapodás megvan, nem lesz munkabeszüntetés.
A tegnapi sztrájkról szóló híradások után ma délutánra kiderült, hogy megegyezett a közlekedési cég a szakszervezettel.
– A Körös Volánnál a táblázatban szereplő béremelést mindenki megkapja, akire ez vonatkozik. Emellett a cafeteria összege 16 ezer 800 forintról 23 ezer forintra emelkedik. Ez az összeg egy személy juttatását jelenti egy hónapra – mondta el Hoffmann Antal a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet elnöke.
Arra a kérdésünkre, hogy ez az emelt összeg mennyire közelíti meg az általuk követeltet, úgy válaszolt, hogy kompromisszumos megoldásként fogadták el a Volán ajánlatát, mely közelít az általuk eredetileg kért összeghez, mely 27 ezer forint volt.
– Ezzel a megállapodással elhárult a sztrájk lehetősége. A megállapodás fogalmazás alatt van, amint elkészül, alá is írjuk – erősítette meg Hoffmann.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.