- hirdetés -

Az OKSC 1996-os és 1997-es csapatai tartották a lépést a megyei első osztállyal.
Békéscsabán öt felnőtt és három ifjúsági csapat részvételével rendezte meg a Békés Megyei Kézilabda Szövetség a hagyományos Horváth István Emléktorna első játéknapját, ahol ezúttal a megyei első osztályú női együttesek szerepeltek. Az Orosháza-Gyopárosfürdő KSC két utánpótlás-csapatát is nevezte a viadalra: az 1996-os születésű lányok a felnőtt mezőnyben, az 1997-esek pedig az ifjúságiak között indultak. Mindkét orosházi együttesre két-két találkozó várt az első fordulóban.

Derekasan helytálltak

A Papp Mihály által irányított 1996-os lányok a megyei bajnokság két középcsapatával, a tabella hatodik helyén álló Kétsopronyi SE és a nyolcadik helyen tanyázó Dobozi KE csapataival mérkőztek meg. Első találkozóján az OKSC villámrajtot vett és pazar játékkal lepte meg a kétsopronyiakat. Félidőben 8-3-as orosházi vezetéssel fordultak a csapatok, ám a második játékrészben egyre közelebb zárkózott az ellenfél, előbb beérte, majd a végjátékban egyetlen góllal meg is előzte a fáradni látszó fiatalokat.
Orosháza-Gyopárosfürdő KSC – Kétsopronyi SE 13-14 (8-3)

A '96-os lányok nagyot küzdöttek az idősebb ellenfelekkel szemben (Fotók: Zsedényi Péter)
A '96-os lányok nagyot küzdöttek az idősebb ellenfelekkel szemben (Fotók: Zsedényi Péter)
A Doboz elleni mérkőzés első felében az Orosháza szépen tartotta a lépést ellenfelével, de a második félidőben növelni tudta előnyét a sárréti együttes és végül magabiztos, 23-16-os győzelmet aratott. Az orosházi lányok azonban a két vereség ellenére minden dicséretet megérdemelnek, hiszen az előző napi régiós döntő négy küzdelmes mérkőzésével a lábukban egyenrangú ellenfelei voltak a jelentős fizikai fölény birtokában lévő felnőtt csapatoknak.
Dobozi KE – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC 23-16 (11-8)

Pontot szereztek

Gyarmati Nóra 1997-es születésű lányai a megyei ifjúsági bajnokság éllovasaival, a tabellát vezető Kétsopronyi SE és a második helyen álló Gyomaendrődi NKSE gárdáival mérték össze tudásukat. Első találkozójukon a „kicsik” meglepték a sopronyiakat, hiszen két gyors góllal vezetést szereztek, a folytatásban azonban az ellenfél ifistái magukhoz ragadták a játék irányítását.  A második félidőben már minden orosházi játékos lehetőséget kapott, a mérkőzés a nagy arányú vereség ellenére jól szolgálta a régiós döntőre készülő ’97-esek felkészülését.
Orosháza-Gyopárosfürdő KSC – Kétsopronyi SE 7-26 (3-11)

A '97-es csapat tagjai keményen állták a sarat
A '97-es csapat tagjai keményen állták a sarat
A Gyomaendrőd csapata ellen aztán kitettek magukért az orosházi lányok. A pályán kezdettől kiegyensúlyozott játék folyt, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt szerezni. Az OKSC még úgy is tartotta a lépést, hogy az első félidőben több büntetőt elhibázott a társaság. Egygólos endrődi vezetéssel vonultak szünetre a csapatok, ám az orosháziak harcos lendületét a pihenő sem törte meg, a második játékrészben többször leiskolázták az ifjúsági korú játékosokat, s ha támadásban kevesebbet hibáznak, biztos győzelmet is arathattak volna. Sajnos azonban a végjátékra kicsúszott a vezetés az Orosháza kezéből, a találkozó lefújásakor a Gyomaendrőd örülhetett az egy pontnak. Küzdeni tudásból azonban jelesre vizsgáztak az 1997-esek.
Gyomaendrődi NKSE – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC 19-19 (10-9)

A Horváth István-emléktorna megyei női versenye 2010. március 14-én 9:00 órakor Orosházán, a Táncsics Gimnáziumban folytatódik. Az Orosháza-Gyopárosfürdő KSC csapatainak mérkőzései:
10:00 Orosháza-Gyopárosfürdő KSC – Kétsopronyi SE (ifjúsági)
10:50 JALTE – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC (felnőtt női)
14:40 Gyomaendrődi NKSE – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC (felnőtt női)
15:40 Gyomaendrődi NKSE – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC (ifjúsági)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.