Harmadik alkalommal rendezték meg a Szlávik István Labdarúgó Emléktornát. A 65 éves korában elhunyt sportembert a pályán érte a tragédia. Március 7-én a Táncsics sportcsarnokban gyűltek össze barátai, egykori játékostársai, családtagjai, hogy közösen emlékezzenek a kiváló sportemberre.
Papp Imre volt játszótárs megnyitója után Selmeczi László, a Berta József Kuratórium tagja méltatta Szlávik István sportpályafutását, emberi nagyságát.
A hivatalos torna előtt lépett pályára az orosházi és gyopárosi barátok csapata, akik hétről-hétre, évek óta összemérik erejüket a legendává vált „vörös salakon”. A mérkőzést Líbor István góljával a „ belvárosiak” nyerték.
A mérkőzések között néhány veterán játszótárs így emlékezett vissza Szlávik Istvánra:
Hegedűs József: - Harmadik alkalommal rendezzük meg a tornát Papp Imrével és Szénási Józseffel közösen. Szeretnénk „Petya” emlékét ilyen formában is minél tovább megőrizni.
Vér Béla: – Közel 40 évig játszottunk együtt. Kispályán kezdtük, aztán vasárnaponként a salakon. Ha esett, ha fújt, mindig játszottunk. Pista vezéregyénisége volt a csapatnak, nélküle nem kezdődött el a mérkőzés. Nem tudott veszíteni, talán ezt tartom legnagyobb erényének.
Bogdán Gyula: – Mint ember és sportember, kiváló egyéniség volt. Sok közös sikerben volt részünk, sajnos ma már csak múlt időben…
A négyes körmérkőzéses torna végeredménye:
1. Déva (román) 9 pont
2. Szabadka (szerb) 4 pont
3. Orosháza (A) 4 pont
4. Orosháza (B) 0 pont
Legjobb kapus: Szabó Zsolt, Orosháza (A)
Gólkirály: Emil Popa 7 gól, Déva
Legjobb mezőnyjátékos: Rudinszki Roland, Szabadka


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 
