Nem ért egyet Selmeczivel az orosházi MSZP – derül ki abból a sajtóközleményből, melyet kedden juttatott el a párt szerkesztőségünkbe.
Dancsó már a bölcsődések közt is kampányol – ez a címe az MSZP közleményének. A szocialisták Selmeczi Gabriella hétfői látogatásának apropója nyomán szólaltak fel. Szerintük a Fidesz politikusa azért érkezett Orosházára, hogy „igyekezzen elfedni Dancsó József elmúlt 3 évi orosházi alpolgármesteri ténykedésének romjait”.
Sérelmezték, hogy Dancsó és Selmeczi az orosházi bölcsődében és családok átmeneti otthonában „folytatott nyílt, nem is leplezett kampányolást” és nem értenek egyet Selmeczi azon mondatával, hogy „az elmúlt 8 év átgondolatlan politizálása csak nehezített ezen a téren is”.
„Az elmúlt években nem csak emelkedett, de igazságosabbá is vált a gyermekes családok támogatása” – írják. Kiemelik, hogy „2006 óta az egységes családi pótlék vált a gyermeknevelés támogatásának fő eszközévé. 8 év alatt több mint kétszeresére nőtt a gyermeket nevelő családok támogatása. A családi pótlékra, gyesre, gyetre, gyedre fordított kiadások a 2002. évi 250 milliárd forintról 2010-re 530 milliárd forintra emelkedtek. A gyes a válságban is tartja reálértékét, az anyasági támogatás reálértéke közel 50 százalékkal, a keresetarányos gyed vásárlóértéke pedig 16 százalékkal haladja meg a 2002. évit.”
A közleményben az elmúlt nyolc év – szociális területére vonatkozó – vívmányait taglalva kitért többek közt a bölcsődék számának gyarapodására, a Robin Hood adóra és a gáz vagy távhő szociális alapon történő támogatására is.
kapcsolódó írások




Szeretném megköszönni a gyest, mert 25 forint tényleg teljesen elég is a gyerekhez! Igaz, 30 ezer forint a gázszámlánk,de simán kifizetem belőle… Emelkedik mindennek az ára de a gyesem töretlenül mindig ugyanannyi…
Értékelje a hozzászólást!
21
17
Kedves Mami!
Nem kell aggódni hiszen ha a Fidesz kerül hatalomra akkor már 25.000-et sem fognak adni!
Értékesnek ítélt hozzászólás.
24
12
Kedves Szonda!
És akkor szerinted mejik lessz a jó? Az MSZP?
Értékelje a hozzászólást!
12
15
Mamika!
Vissza fogja még sírni ezt az időszakot az biztos!Orbán nem fog magával foglalkozni soha,és dancsó sem,csak a szavazata kell!
Hajrá MSZP!
Értékelje a hozzászólást!
24
15
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Attila!
A válasz: igen, igen!
Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!!
“Többen vagyunk, mint bárki gondolná!”
Értékelje a hozzászólást!
24
16
Mamika!
Meg is lehet köszönni, más nyugati országokban nincs még ennyi sem!
Két évig kapják a kismamák a fizetésük nem kis részét, utánna jön a 25000, de emellett lehet dolgozni.
Tudom, nehéz munkát találni, de nem lehetetlen.
Nem a mindenkori kormánynak kell felnevelni, gondoskodni a gyerekekről. Csak engedményeket, segítséget kell biztosítania. (rászorulóknak közgyógy, ingyen tankönyv, étkezés stb)Szerintem!
Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!!
“Többen vagyunk, mint bárki gondolná!”
Értékesnek ítélt hozzászólás.
27
17
Az idő mindig itt van. Ősszel is itt lesz. Ősszel is változtassunk együtt és adjunk együtt jópár évet pihenésre a Dancsó-féle trojkának. Elég volt Dancsó József ámokfutásából. No de nem is kell őszig várni! Megálljt mondhatunk neki már most áprilisban is! Itt az idő: minősítsük együtt Dancsó munkáját, vagy ha úgy tetszik, áprilisban lesz az önkormányzati választás nulladik fordulója, amikor az emberek végre véleményt mondhatnak arról, hogy szerintük jó munkát végzett-e az alpolgármester. Vagy nem végzett jó munkát…
Mindenki döntse el magában és eszerint adja le a voksát áprilisban!
Hajrá Baloldal!!!!!!
Értékesnek ítélt hozzászólás.
28
14
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.
Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!
Ebben a témában jogosan…
Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!
Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az.
De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem…
Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ!
Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beengedő rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek
mindent az MTV-t ostromló híveim!
Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam.
És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is
elveszem tőle!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király… De ha megnövök…
Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel.
Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!
Értékesnek ítélt hozzászólás.
25
11
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
OCKO!
Na, jól megasszontad, te is jól utánanéztél a dolgoknak!
Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!!!!!!!
Értékelje a hozzászólást!
17
10
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
ocko!
Nem azt mondtam, hogy nem igaz amit írtál, hanem arra próbáltam utalni, hogy az okokat már nem soroltad fel.
Gazdasági Világválság van, szinte minden állam ilyen adatokkal büszkélkedhet.
Nem csak kiragadni kéne infókat, hanem az okozatokat is megismerni!
Értékelje a hozzászólást!
17
8
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
MSZP???
Ezt már olvastam más néven, már unalmas. Olyanok vagytok mint a papagájok. Szánalmas!
Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!
Értékelje a hozzászólást!
17
8
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Magor!
Látszik, hogy az agymosás tipikus tüneteiben szenvedsz!
Nem baj, kell egy kis idő a gyógyuláshoz, ne VONAKODJ sokat pihenni!
Április 11-én nyerni fog az MSZP, nyerni fog Magyarország!
A hozzád hasonló Morvai ivadék meg elsüllyed a saját maga által kotyvasztott s_arban!
Demokráciában nincs helye a magadfajta sárdobáló, gyülölködő, cigányozó, zsidózó akárminek!
Csumi!
Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!
Értékelje a hozzászólást!
7
2
Mivel másolni én is tudok.
Dio!
Látszik az agymosás rajtad is, nem is kicsit.
Kell egy kis idő, az öszödi beszédet kiheverni.
Április 11-én az MSZP eltűnik a süllyesztőben.
A hozzám hasonló magyar ivadékokra mondták a mi nagyra becsült rendőreink idézem”rohadt magyarok”.
Én úgy gondolom és látom, hogy a 2010. március 17.14:19-kor leírt hozzászólásomban sem a cigány, sem a zsidó nemzeteket nem említettem.Ehhez értetek, elferdíteni a tényeket.
Csumi.Majd viszek husilevest a rácson túlra!
Szebb Jövőt!
Értékelje a hozzászólást!
1
1
A valós végeredményektől szenved most annyi Magyar ember.
Értékelje a hozzászólást!
1
0
Majd elfelejtettem!
Dió!
Csumi!(Csumidázlak, drága testvérem!)Hol is hallottam.Hm…
Csumitól mentes, szebb jövőt kívánva!
Jön a második ERŐ!Ami április 11.én az egyetlen erő lesz.
Szebb Jövőt!
Értékelje a hozzászólást!
0
0