Építkezik? Felújít? Szépíti otthonát? Mindent egy helyen! Építőanyagok forrása: www.ilovszkytuzep.hu


Harruckernes diákok “hajas” sikerei

Két orosházi tanuló is kiválóan szerepelt a miskolci nemzetközi fodrászversenyen.

Hagyományosan márciusban rendezik Miskolcon a nemzetközi „Kézműves Kupa” fodrászversenyt, ahol a szépségipar képviselői, fodrászok, kozmetikusok, műkörmösök mérhetik össze tudásukat.

Ebben az évben 490 versenyző nevezett, valamennyi kategóriában volt felnőtt és tanuló verseny is. A Harruckern János Közoktatási Intézmény részéről két tizenkettedik osztályos diák indult a megmérettetésen. Kovács-Rohoska Ádám (mestere Cseh István Európa Bajnok mesterfodrász) és Paraj Dalma (mestere Megyeri Brigitta mesterfodrász).

Fodrászok és modelljeik - középen

Fodrászok és modelljeik - középen Kovács-Rohoska Ádám balra Paraj Dalma (klikk a képre) Fotó: Harruckern iskola

Mindketten több versenyszámban is indultak, így történt, hogy az eredményhirdetéskor több alkalommal is színpadra szólították őket. Paraj Dalma hatodik helyezést ért el „Trend hajvágás” kategóriában, míg Kovács-Rohoska Ádám negyedik lett „Divatfrizura hosszú hajon” kategóriában. Ádám ezen kívül a dobogó harmadik fokára állhatott a „Trend hajvágás és szárítás” valamint a „Férfi tanuló összetett” versenyen, és második helyezést ért el a „Férfi klasszikus hajvágás” kategóriában, ahol teljesítményét különdíjra is méltatták – tudtuk meg a Harruckern iskolától.



Eddig 5 hozzászólás érkezett.

  1. eremi szerint:

    Gratulálok Dalma , Ádám. A mestereknek úgyszintén.

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 4 Thumb down 0

  2. Fővilágosító szerint:

    Gratulálok nekik, de nekem ők még mindig Mezgések.

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 4 Thumb down 0

  3. GYIÖK szerint:

    Gratulálunk Ádám, ügyes vagy! :) )) És Dalmának is gratula!

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 2 Thumb down 0

  4. Szokyboy szerint:

    Nagyon jó volt a verseny, gratula a fodrászoknak, szép eredmény így sok fodrász között
    -( Klasszikus Hindemburg Modell )

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 1 Thumb down 0

  5. Szőke attila szerint:

    Jóvolt a verseny, és jók az eredmények :)
    így tovább (Y)

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 1 Thumb down 0

Szólj hozzá!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával. | fejlesztés: tsabeeka