Hamis tízezrest fogtak az orosházi rendőrök. Egyre jobban terjed a pénzhamisítás bűncselekmény.
- Március 2-án délelőtt az orosházi földhivatal pénztárában egy hamisnak látszó 10 ezer forintos bankjegyet találtak. A bejelentés nyomán helyszínre érkező nyomozók a kérdéses bankjegyet lefoglalták és megállapították annak a két személynek a kilétét, akik a bankjeggyel fizettek – tudtuk meg Pántyáné Dezsőffy Judit rendőrhadnagytól, hivatali csoportvezetőtől.
- A nyomozás eddigi adatai szerint azt lehetett megállapítani, hogy ismeretlen körülmények között került a birtokukba a pénz, nem vették észre, hogy ez hamis lenne. Az ügyben az Orosházi Kapitányság Bűnügyi Osztálya pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a büntető eljárást. Az eljárás során a bankjegy szakértői vizsgálatára is sor kerül.
Tavaly 16 pénzhamisítási bűntettben nyomozott az orosházi rendőrség.
Ezekre figyeljen
Egyre jobban terjed hazánkban is a pénzhamisítás bűncselekmény. A módszerek is egyre kifinomultabbak. Ha nem szeretne pórul járni, az alábbiakra érdemes odafigyelnie:
- A bankjegyet a fény felé tartva, a bal oldalon a pénzre nyomtatott arcképpel megegyező vízjel látható.
- A bankjegy bal oldalán vízszintesen, illetve jobb oldalán függőlegesen látható két betűből és 7 számjegyből álló sorszám vörös színű, és UV fény alatt foszforeszkálnak, a vízszintes sor narancsvörös, a függőleges betűsor pedig vörös színben.

Amikre érdemes odafigyelni (fotó forrása: hamispenz.hu)
- Található a bankjegyen továbbá egy ún. illeszkedőjel. Ez a bankjegy elő- és hátlapjára nyomtatott ábratöredékekből áll össze egy „H” betűvé.
- A bankjegyben lévő biztonsági szál, melyben a „Magyar Nemzeti Bank” felirat látható, ellenőrizhető a fény felé tartva.
- Van egy rejtett kép a bankjegyeken, amelyet akkor láthatunk, ha síkban elforgatjuk a bankjegyet és ekkor egy „MNB” felirat jelenik meg.
Fénymásolás és mosás
Területünkön két jellemző módszer terjedt el pénzhamisítás terén. Az egyik, amikor nem bankjegypapírra fénymásolják, nyomtatják a hamis bankjegyet. Ilyenkor elsősorban a papír minőségén lehet észrevenni a hamisítást, hiszen a hamisítók által beszerezhető papírok anyaga lényegesen eltér a pénzpapírok minőségétől. Egyszerű tapintással is jól érezhetően vagy durvább, vagy esetleg vékonyabb lehet, de mindenképpen selymesebb, csúszósabb.
Ezen túl a bankjegy nem rendelkezik az eredeti pénzre jellemző egyéb tulajdonságokkal. Így például hiányoznak a papírra nyomott apró domborulatok, nem tartalmaznak vízjeleket és UV fényre nem reagálnak a papír összetevői.
A bankjegyhamisítás másik, kevésbé elterjedt pénzhamisítási módszere az, amikor ún. vegyszeres mosásnak vetnek alá a kisebb értékű eredeti bankjegyeket. Így a papír anyagában nem érzékelhető különbség, és az azonosító jegyek is megmaradnak a bankjegyeken.
Ebben az esetben azonban – elsősorban a vegyszeres fakítás miatt – a papírpénz színe feltűnően sápadtabb, halványabb és a pénz rendkívül kopott állapotúnak és fakónak látszik.


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 