- hirdetés -

Egy percig sem forgott veszélyben a hazai győzelem a csütörtök délutáni találkozón, ahol az OFKSE serdülő csapata az Ercsi hasonló korú fiataljait fogadta az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásában.
Orosházi FKSE – Ercsi 34 – 17
A meccs elején még tartotta magát a vendég csapat és a védekezési stílusuk sem igen ízlett a mieinknek, de az első néhány perc után az orosházi játékosok megtalálták az ellenszert és folyamatosan növelni kezdték a különbséget. Szigorú védekezésből indított gyors kontrákkal, de ha kellett felállt fal ellen is rendre betaláltak, így izgalommentesre, edzőmeccs jellegűre sikeredett a végjáték.
Kopornyik Zsolt: – Az elején megleptek minket a vendégek a nagyon kellemetlen védekezésükkel, de szerencsére ezen hamar túlléptünk. A rájátszásban eddig érvényesült a papírforma. A sorsdöntő mérkőzés valószínűleg a majd két hét múlva, kedden sorra kerülő PLER elleni összecsapás lesz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.