Az orosházi varrodában nyolcvan, hátrányos helyzetű embert foglalkoztatnának. A vállalkozást kezdeményező egyesület kezdeti lépésként felkereste a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot.
A „Zsutij” Hátrányos Helyzetű Emberek Életminőségének Javítását Elősegítő Közhasznú Egyesület azért fordult a Cigány Kisebbségi Önkormányzathoz, mert a tervek szerint még ebben az évben egy paplanvarrodát szeretnének beüzemeltetni, mely mintegy 80 roma és nem roma, hátrányos helyzetű embert foglalkoztatna. Az együttműködési megállapodásra azért van szükség, hogy az egyesület a települési önkormányzathoz fordulhasson, hiszen velük karöltve szeretnék a vállalkozást megvalósítani.
Mintaüzem Orosházán
A megállapodásról március elsején rendkívüli testületi ülés keretében tárgyalt a CKÖ. Az egyesület elképzelései szerint pályázati segítséggel valósítanák meg a varrodát, az egyesület elnöke Rostás Farkas István viszont elmondta, ha nem lesz pályázati lehetőség, akkor is megvalósítanák a vállalkozást Orosházán, mely egyedülálló kezdeményezés lenne, úgynevezett „mintaüzem” melyből a későbbiekben országosan még többet indítanának. Az egyesület kezdeményezésük politikai támogatójaként a helyi MDF-et kérte fel, így a párt elnöke Pleskó Pál is részt vett az ülésen.
Az együttműködési megállapodás aláírására kidolgozatlansága miatt nem került most sor, azonban született egy szándéknyilatkozat, mely szerint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatja az üzem létrehozását. Az együttműködési megállapodást alapos kidolgozás után egy későbbi időpontban tárgyalják.
Az egyesület korábban adományokkal is segítette a várost. Közel negyven, hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek osztottak mikulás csomagot évekkel ezelőtt.


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 
Szóval innen lesz az MDF-nek 750 ajánlószelvénye. Becsületes (jobboldali) ember már nem ad nekik.
Értékeld a hozzászólást!
4
0